Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - Alexa Károly: Tormay Cécile portréja alatt II.
ALEXA KÁROLY Tormay Cécile portréja alatt II. (A KÁNON ÁRNYÉKÁBAN A KÁNON ÁRNYÉKÁRÓL) Úgy látszik, a kánonvezérré emelt szerző, Esterházy Péter, halványka bon mot-ja értelmében nemcsak „a regény ír(hat)ja önmagát”, hanem alkalomadtán egy (fél)tu- dományos beszámoló is felvehet epikus - kitüntetetten időbe ágyazott - ismérveket, jelezvén, hogy egy ilyesféle szöveg is íródik, miközben valaki írja... Mint ez is, amelynek anyaggyűjtése, nagyjábóli rendszerezése és első nyilvános bemutatása 2012 tavaszán történt, most viszont a nyár legvége ültet újra a cédulák közé és a számítógép elé. A közelmúlt hónapjaiban a Tormay-kultusz is újabb fejleményekkel színesedett, ezért talán nem stílustalan (noha a szaktudomány számára nyilván tűrhetetlen szabadosság) hivatkozni rájuk a múló időben. (Az írónőnek Kőfaragó utcai emléktábláján időről-időre végigcsorranó gyalázkodó, és/de a gyalázkodók elkötelezettségét emblematikus érvénnyel illusztráló vörös festék maga is a korstílus lenyomata.) Mindazonáltal hangsúlyosan rögzítsük: a felemlítendő két példa egyike sem része a kanonizálás politikai összetevőinek. Az egyik egy történeti-filológiai dolgozat (Csunderlik Péter: „Tüdővészes diákok” - A galileisták képe Tormay Cécile Bujdosó könyvében, Kommentár, 2012. 3. szám): az emlékirat itt mint históriai kútfő jelenik meg. Mondhatnám, „egyfajta” tudományos hitelesítése Tormay művének azáltal, hogy az értekező (végre és újra) bevonja ezt a szöveget is ama „nagyelbeszélés” körébe, amely az 1918-19-es időket (és következményüket: Trianont) nem valamiféle „(ál)organikus” folyamat végeredményeként értelmezi (mint a Károlyi-Jászi-Kun-féle politikai szellemiségnek elkötelezettek), hanem elsősorban „idegenek” aknamunkája következményeként. Ezáltal válik a Bujdosó könyv ama triász egyenrangú darabjává, amelynek másik két alapszövege a Három nemzedék és Az elsodort falu. Ezért - és csakis ebben az értelemben - lesz egy politikai kurzus alapító mítoszává. Itt - egyébként - egy lábjegyzetes hivatkozás szerint - és ennek majd a később kifejtendőkre nézve lesz súlya - Tormay lapja, a Napkelet „a szerzők „spektrumát és a befogadott műfajokat tekintve bizonyos értelemben liberálisabb, mint a Nyugat”. Természetesen mind az alapszöveg, mind annak ismertetése nem nélkülözi a politikai pikantériát - különösen a galileisták némelyikének olyatén bemutatásával, ami a „judeobolsevik penetráció” megszemélyesítéseként definiálja őket. A másik adalék egészen friss és merőben irodalmi, úgy friss azonban, hogy pár évtizedes, de csak a minap napvilágra került emlékmozzanat: arra bizonyíték, hogy Tor- mayt és a Napkeletet minden hatalmi igyekezet és kanonizáló erőszak ellenére sem sikerült teljesen kizárni az irodalmi emlékezetből. A Lyukasóra legújabb, 2012. 4. száma közli Czigány Györgynek egy több, mint negyed százados televíziós Ottlik-in- terjúja szövegét (és beszámolóját az interjú létrejöttének körülményeiről). Ebben olvashatjuk: „Mikor én civil lettem, matematikahallgató, akkor írtam ilyen 69
