Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - Kulin Ferenc: Baudelaire-problémák és a magyar lírai modernség néhány kérdése
dezni valója. Ez a kétkedőn, vívódón, lázongva, perlekedve hívő magatartás teszi ’nyugatiasán’ modernné vallásosos költészetét, s ez a közéletet és közmorált érintő gyógyíthatatlan szkepszise magyarázza lírája végletes politikai közömbösségét. íme: a modern művészalkat egyik típusa - poláris ellentéte az Arany Jánosénak. Térjünk vissza rá! Mielőtt a magyar költő szellemi karakterének a Baudelaire-étől szembetűnően különböző vonásait hangsúlyoznánk, figyelnünk kell arra is, menyire más ’hangszerelést’ kapnak, és mennyire más élménystruktúrába szerveződnek történelemismeretük közös mozzanatai. Míg Baudelaire-nek - francia kortársai többségéhez hasonlóan - jószerint semmilyen autentikus információja nincs a magyarországi, s általában a kelet-közép-európai viszonyokról, Arany és nemzedéke - mindenekelőtt az 1832— 36-os országgyűlés ifjúsága - szenvedélyesen érdeklődik a nyugat-európai és a tengeren túli történések iránt. A korabeli francia közvéleményt jobbára a tudatlanság, a közöny vagy éppen az ellenséges beállítottság jellemezte, s csak a liberális sajtó néhány fórumán jelentek meg a magyar állapotokat hűen és rokonszenwel ismertető publicisztikák. Igaz, Pierre Dupont és Victor Hugo - akiket, miként utaltunk rá, Baudelaire nemcsak szeretett, de méltatott is! - a forradalom idején baráti érzelmekkel, lelkesen, a szabadságharc után pedig mély részvéttel írtak hazánkról, de ők sem látták, hogy a magyarok nemzeti ügye nem csupán egy ’magányos nép’ függetlenségi törekvését jelentette, hanem egy kivételes történelmi adottságokat kiaknázó reformmozgalom korszerű társadalompolitikai programját is. Míg ez a reformprogram messze túlmutatott a korának ’uralkodó eszméi’ által ihletett romantikus utópiákon, a magyarországi események legkedvezőbb francia visszhangjának is a romantika szemléleti paneljei teremtették meg az akusztikáját.32 Míg a reformkor értelmiségi elitjét intellektuális nyitottság és nemzetpolitikai elkötelezettség motiválja, amikor mélyreható elemzésekben számol be nyugati útjainak tapasztalatairól, a párizsi írástudók - Szentpéterváron kívül - legfeljebb Varsót tüntetik ki érdeklődésükkel. Összességében: Arany tájékozódásának horizontján belül van a nyugati világ, s miként azt az 1850-ben írott Gondolatok a békekongresz- szusfelölc. költeménye tanúsítja: a Baudelaire-éhez hasonlítható szkepszissel szemléli annak aggasztó fejlődésirányát. A XX. század politológiai zsargonjában azt mondhatnánk: a centrum nem ismeri a perifériát, de a periféria ismeri a centrumot. Csakhogy éppen a nyugati civilizáció története figyelmeztet, hogy e nagy rendszereknek nemcsak a szervezőelve és kondíciója, hanem földrajzi pozíciója is fölöttébb instabil: elemei, részei folytonosan átstrukturálódnak, s olykor helyet is cserélnek. Civilizációtörténeti tapasztalat az is, hogy a változások iránya nem észlelhető a rendszer minden pontján. A centrum eseményei - mert a magasban zajlanak - jól láthatók a perifériákról, de ezek gyűrődései, vonulatai - a csúcsok nézőpontjából szemlélve őket - eltakarják egymást. Jelképes értelműnek tekinthetjük, hogy Arany és a nála csak négy esztendővel fi56
