Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Gróh Gáspár: Miért nem hallgatott Liszt Ferenc autentikus parasztzenét?
senytermekben a másfajta zeneiségen iskolázott közönséggel. Ezért dolgozták fel a népdalokat, látták el a sikerre eredeti formájukban szerintük sem számítható dalokat zongorakísérettel. Liszt álláspontjának megértéséhez azt is figyelembe kell vennünk, hogy az ő idejében még egészen más közegbe ágyazódott, mást jelentett a cigányzene, mint később: a századfordulóra, a szórakoztatóipar részeként erősen elüzletiesedett. Liszt ezt a zenét fénykorában ismerte meg, amikor az még sokkal közelebb állt eredeti, nép-közeli természetéhez. Ez a vonása, de az akkorra már kialakult professzionizmusa és a kor hangulatának egészében megjelenő nemzeti küldetéstudat együtt hódították meg, s ezért - összefüggésben saját zenei ideáljával - lemondott a szürkének, szegényesnek érzett igazi népdalokról. Tehette ezt annál inkább, mert Chopin, a nagy művész-ösztönző a lengyel zene világát tekintve hasonlóan járt el. Babits Mihály az éppen Bartók és Kodály kutatásainak hatására magyar kultúra népi-paraszti hátterét túlhangsúlyozó Németh Lászlóval vitázva fejtette ki, hogy a „magyar kultúra eredetében és ősi alkatában nem paraszti, hanem nemesi kultúra.”68 Az ősi alkat elsőbbségi kérdésében aligha érdemes elmélyülni, de tény, hogy az archaikus örökséget fenntartó paraszti kultúra éppen azért őrizhette meg ős arculatát, mert megrekedt ebben az ősiségben, nem polgáriasuk, nem fejlődött nemzeti kultúrává. Ez a tény meghatározó szerepű majdnem mindenben, amiről idáig szó esett. Liszt tudomásul vette ezt a tényt, Bartók és a rá fölesküdött népiek (így Németh László is) ki akarták aknázni e kényszerűen megőrzött örökség (amelyben annyi történelmi kudarc is megtestesült) előnyeit. A jelek szerint Babits kultúrafelfogása e tekintetben közelebb állt Liszt gyakorlatához, mint a kortárs Németh Lászlónak a Kisebbségben megfogalmazott víziója. De e vitától függetlenül: állítása a lengyel kultúrát tekintve is sokban igaz. A kelet-európai nemzeti kultúrák alapvetően nemesi eredetűek. Chopin és Liszt zenei forradalmai is ezt igazolják. Zenei értelemben a mazurkák, polonézek nem tartoztak a népzene fogalomkörébe, mégis lengyel nemzeti zenének tekintette és tekinti őket máig mindenki. A lengyeleknek nem volt Bartókja, Kodálya - nem volt kikre hivatkozva neheztelni azért, mert nemzeti zenéjét Chopin nem a parasztzenére építette, fontos körülmény az is, hogy a népzene a lengyel nemzeti kultúrában más helyre került, mint a magyarban. A lengyel népzene szükségszerűen a szláv kultúrkörhöz való kötődés tényét igazolja. A lengyel nemzeti ébredésben a nyugatias nemesi kultúra a szláv elem esetleges hang- súlyozásában a pánszlávizmusnak az orosz szupremáciát erősítő eszközét sejthette, ezért a szláv vonallal szemben definiálta magát. Természetes, hogy Chopin e vonulathoz csatlakozott. A magyar népdalról, a pentatóniáról való tudás viszont a keleti eredetet hangsúlyozó magyar nemzeti mitológiát erősítette. A magyar nemzeti mozgalom szellemi értelemben Béccsel szemben bontakozott ki: ezért is kellett Pozsonyban Biharit ünnepelni. Néhány nemzedékkel később Bartók és Kodály, kikezdhetetlenül nyugatias műveltséggel, elfogulatlan tudományossággal olyan szellemi értéket tárt fel a népdalok gyűjtése és feldolgozása közben, amellyel a nemzeti tudatában, sőt identitásában megroppant magyarság zenei énképében új korszakot nyitott. De ez a késői fejlemény nem írhatja felül Liszt törekvéseinek értékét, aki 82
