Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Gróh Gáspár: Miért nem hallgatott Liszt Ferenc autentikus parasztzenét?
ismerését. Ezt az észrevételt akár a félszáz év múlva kibontakozó népzenekutatás szükségességének bejelentéseként is érthetjük. Másfelől viszont nem kérdéses itt sem, hogy Liszt számára a nemzeti zene (sőt: a nemzeti zenék) hatalmas inspirációt jelentenek, olyan tartalékot, amely segíthet a zene megújításában, a működése kezdetén megismert, klasszifikált formák, rendszerek világának tágításában. A nemzethez és a nemzeti zenéhez való érzelmi és szellemi viszonyban Liszt gondolkodását Chopin példája és a lengyel zene élménye határozta meg. A magyar zenéhez való kapcsolatában ez a minta hatott (de a magyar nemzeti törekvésekkel való érzelmi azonosulásában is ott volt ez a hatás). Chopin lengyelként a hazája kastélyainak, arisztokráciájának, értelmiségének zenei világát vitte magával Párizsba. Zenei tanulmányait lengyel mestereknél kezdte: Varsónak volt saját zenei élete, lengyel zenészei - Magyarország viszont nem büszkélkedhetett tanult, magyar zenészekkel. (Mikszáth novelláinak tanúsága szerint a nép és a Vidék’ számára a zenét a tót dudások és cigányzenészek szolgáltatják, a képzett muzsikusok pedig cseh származásúak.) A magyar zenei világ éppen Liszt életében rendeződik át: nemcsak a társadalom, a kultúra - a zene is elképesztő tempóban polgárosodik. A magyar zenei képzés kiépítésében, a zene társadalmi rangjának megteremtésében éppen Lisztnek lesz óriási szerepe. Gondoljunk bele: Liszt jelentkezése idején a magyar közönség számára a muzsikus még mindig Bihari János Nem sokkal a század közepe után már Wagnerről vitáznak, a hatvanas évek elején az utóbb Bartók által kivesézett népdalgyűjteményt kiadó Bartalus István magasztalja Wagnert. Három folytatásban megjelent írásához Arany János fűz szerkesztői megjegyzést: „Nem kívánunk tisztelt referensünkkel vitatkozni, örömmel elismerjük Wagner kitűnő tehetségét, sőt operareformja úgy tűnik fel előttünk, mint egy s más tekintetben üdvös reakció a jelenkori opera túlzásai ellen. Azonban a jövő operájának, amennyire elméletből ismerjük, nem ígérhetünk nagy jövőt, mert a szavalati drámával kíván versenyezni, mire képtelen, s mert e miatt kénytelen megbénítani azt is, amit mint opera elérhetne.”49 Arany nem a levegőbe beszél: ha nem ismert is, mint zenei szakíró, a dráma kérdésével Shakespeare-t fordítva igencsak tisztába kellett jönnie. A változások elképesztő gyorsaságának figyelembevétele nélkül az eddigiekben tárgyalt kérdéskörben esélyünk sincs tisztán látni. A népzene - nemzeti zene (utókor által kreált) problematikájának Lisztje igen messze áll attól, aki a Zeneakadémián tanít, aki Európa zenei újítóinak meghatározó szellemi vezére. Nem időben: gondolkodásmódban. A virtuóz korszak lélekben bizonyosan hamarabb zárult le, mint a valóságban: egy ilyen egzisztenciális döntés tényleges meghozatala akkor is időt követel, ha belül már végbemennek azok a változások, amelyek megalapozzák. A nyilvános koncerteket csak kivételesen vállaló Chopin példája azt bizonyította Liszt számára, hogy van más út is, mint amin ő akkoriban járt. De a zeneszerző Liszt munkásságának hallatlan változatossága sem azt jelenti csupán, amit annyian elmondtak művészetéről, hogy a hatások, impulzusok rendkívüli gazdagsága hagyta ott a nyomát rajta. Ezt a sokszínűséget a zenetörténészek ragyogóan föl tudják 71
