Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Gróh Gáspár: Miért nem hallgatott Liszt Ferenc autentikus parasztzenét?
és valahogyan mégis sikerült megőrizniük kulturális identitásukat. Liszt bámulta a cigányok muzikalitását, és úgy érezte, a bennük rejlő ösztönös zeneértés magyarázatot kíván”36 - mondja Walker. A kérdéskört illetően fontos a máskülönben is színes életrajzi tény, hogy e romantikus rajongása jegyében Liszt magához vett egy Teleki Sándor birtokán született cigányfiút, akit saját házában nevelt, de aki aztán odahagyta, és Debrecenben muzsikált. (Liszt e történetet maga is leírja és kommentálja cigány-könyvében.37) A részben félresikerült, de végül mégis szerencsésnek mondható kísérlet konklúziója az a levél, amelyben Liszt ezt írja védencének: „Jól tetted..., hogy nem adtad fejed koncerttermi tortúrára s megvetetted a tanult hegedűs üres és gyötrő hírnevét. Mint cigány a magad ura maradsz s nem kényszerülsz arra (mint a mai civilizált művészek), hogy bocsánatot kérj az emberektől, mikor csak a dolgodat teszed.”38 Ám e színes, Jókai tollára méltó történetnél lényegesebb, hogy Lisztnek a „cigányok iránti különleges érdeklődése... fontos alkotói eredményt is hozott. 1840-ben elkészítette a Magyar Dallok című sorozatot, mely a cigányoktól hallott muzsikán alapszik”39, és ez alapozta meg a későbbi Magyar rapszódiákat. Liszt jól érezte, hogy zenetörténeti fontosságú az, ahogy az uralkodó olasz és német zenei minták klasszi- cizálódott rendszerével szakítva ebben az irányban új utat nyitott. Ez a kísérlete is egy volt azok közül, amelyek a zene birodalmának kitágítására irányultak. Láthattuk, hogy Bartók, aki előbb fanyalgott azon az eklektikán, ahogy Liszt mindenféle zenei hatást befogadott, minden irányban kísérletezett, később átértékelte e sokszínűség jelentését: utóbb kísérletező kedve alapjának tekintette, és ennek nyomán tartotta a XIX. század legnagyobb, Wagnernél is több utat nyitó, gazdagabb világú zenei újítójának. Liszt korai műveinek nemzeti irányában különleges szerepet kapott Chopin személyes és művészi hatása. Az ő (és a párizsi nem zenész lengyel emigráció) gondolkodásmódja azt tudatosította benne, hogy egy nemzethez tartozni jó. Amikor előadóútjain, illetőleg a Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnővel való szerelem okán a helyszínen találkozott a lengyel udvarházak, kastélyok zenéjével, azt is megláthatta, hogy milyen gazdag, Nyugat-Európában ismeretlen zenei örökség vár felfedezésre ezen a távoli vidéken. Amit megismert, nem volt a mai értelemben vett népzene. Viszont nemzeti zene volt: a nemzet és a nép fogalma ekkor egyet jelentett, különbözésük felismerése későbbi fejlemény. Ahogy Chopin sem különböztette meg a nemzeti zenét és a népzenét, úgy Liszt sem. Liszt Európa beutazásával sokfelé találkozott helyi zenékkel, helyi népi és fél-népi zenékkel, így valamiféle áttekintése bizonyosan volt ezekről is. A már akkor divatos spanyol és olasz köznépi zenén kívül biztosan ismert a román, ukrán, lengyel népinek tekinthető dallamokat. Walker könyve értékes adalékokat kínál e kérdés összefüggéseiben is. Liszt Bukarestben adott 1846. december 3 Ti koncertjén két román dallamra improvizált, román kutatók szerint ez az előzménye ún. Román Rapszódiájának, amit csak 1936-ban adtak ki, s amely Bartók szerint Szatmár megyei 69
