Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Gróh Gáspár: Miért nem hallgatott Liszt Ferenc autentikus parasztzenét?

gatva a településen ünneplőbe öltözött parasztok fogadják, tőlük igazi népzenét nem hallhat. Közel van Bécs, az Esterházy-birtok parasztjai polgárosultabb életet élnek annál, mint hogy az ősi örökség megmaradjon körükben. A doborjáni templom orgonájának felújításához Liszt ad pénzt, a birtok intézőjeként dolgozó apa, Liszt Adám szerénynek mondható házában zongora áll, a falon Haydn és Beethoven portréja. A helyi közösség zenei szükségletét képzett zenészek szolgáltatják (köztük Liszt kórusvezető nagyapja). A magasabb körök társas rendezvényeihez terem elegendő (any- nyira-amennyire) tanult, műkedvelő, „vasárnapi” zenész, és bizonyára működött a környéken valamiféle rézfúvós együttes is. Mindezek ellenére a „nép” (tánc) mulatságaihoz itt is akadtak cigányok. Liszt is találkozik velük, és ha Bihari szintjét ezek nyilván nem érik el, mégis elbűvölik virtuozitásukkal, egyáltalán: számára egzotikus életvitelükkel, szabadságukkal, öntörvényű világukkal. (Ahogyan azt a cigányokról írt könyvében meg is örökíti.)

A Liszt által gyerekkorában megismert társadalmi rétegződésből hiányoztak azok a parasztok, akiknek még volt saját zenéjük. A nyugati határszél fejlettebb viszonyai közt a falu zenei világa is polgáriasabb lehetett. Liszt Adám a juhászat felügyelője volt, de - mint Bach, Mozart, Hummel és Beethoven művein iskolázott műkedvelő zenésznek - eszébe sem juthatott, hogy a pásztorok körében esetleg élő, ősi dallamokra füleljen. Az ő számára, aki egy alkalommal mégiscsak muzsikált a nagy Haydn vezénylete alatt, alighanem még maga a fogalommá vált Bihari is közömbös maradhatott.

Mindebből az is következik, hogy Liszt Ferenc képzeletét a sohasem hallott „igazi” népzene természetesen nem foglalkoztathatta. A cigányok által játszott zene viszont igen. Világjáró művészként nemcsak idehaza, hanem Oroszországtól Bukarestig (Bécsről nem is beszélve...) sokfelé hallott cigányok játszotta zenét. Egyes motívumaikat fel is dolgozta - elsősorban a helyi közönséget megragadó rögtönzésekben. De a legnagyobb hatást a magyar cigányok zenéje tette rá, az ő zenéjüket okkal tekintette magyar zenének. Ez kétségkívül a nép zenéje volt, azt Liszt nem tudhatta, hogy mennyire másként, mint az igazi népdalok. Az pedig egészen természetes, hogy ezt a képet sem a párizsi, sem a nagy utazások során megismert világ impulzusai nem változtatták meg.

A kor zene-fogalmából ez a zenei réteg még hiányzott. Jól mutatja ezt is Jókai Hz új földesúrinak egy részlete. Ez már a (noha még 1862-ben íródott, és a passzív rezisztencia korának figuráit, fordulatait rögzíti) kiegyezés világát előlegezi, majd félszáz évvel eltávolodikHz egy magyar nábob korától. Báró Ankerschmidt egyik lánya, az új hazához vonzódó és a magyar nyelv iránt érdeklődő, azt titokban tanuló Eliz (neve, és történetének egyes elemei finom, inkább áthallásos utalásokkal, tán az író számára sem nagyon érzékelt analógiákkal Sissyre mutatnak), a „paraszt leánykák” gyomlálás közben énekelt szép dalaira figyel föl. „Úgy szeretném tudni, miről dalolnak, mert az valami nagyon szép, valami nagyon bús lehet; aztán a dallam megragad a fejemben, egész nap azt dúdolom magamban, s a verset is tudom hozzá.” - mondja. „S azzal elkezdé dúdolni szöveg nélkül a ’Télen nyáron pusztán az én lakásom’ való65