Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Gróh Gáspár: Miért nem hallgatott Liszt Ferenc autentikus parasztzenét?

Vagyis magyar (vad!) cigány az, aki nem ismer kottát - ha ismerné, már valamiféle európai (nálunk nyilván német), műzenét játszana. Ha ugyanazokat a dalokat a fülével lopja el - akkor magyar, akkor a miénk, és ebben van némi igazság, mert ez esetben szabadon használja fel a különféle dallamokat, és azokat azonnal a magyar ízlés (dallam, harmónia, stb.) világába ágyazva interpretálja. (Ami tökéletesen megfelel annak a dallamkölcsönzésnek, amely a valódi népzene természete szerint való - gondoljunk magyar-szlovák, a román-magyar stb. átvételekre. A lényeg nem az átadó, hanem a befogadó zenei világ asszimiláló ereje.)

Nem hihetjük azonban, hogy pusztán a kotta ismeretének hiánya garancia a műzenétől való érintetlenségre. Sőt: tudjuk, hogy a cigányzenészek repertoárjának jelentős részét népies műdalok adták, amelyek előjátszva, eltanulva, hallás után terjedtek. A kotta nem ismerése nemcsak kikényszerítette, hanem lehetővé is tette e daloknak a helyi ízlést követő változatokban való előadását, ezzel a hagyományosnak tekintett népzenéhez való illeszkedésüket.

Az irodalom tanúsága szerint úgy tűnik, hogy a magyar zene = cigányzene képlet megerősödésében Biharinak kiemelt szerepe volt, neve fogalommá vált. Jókai is többször hivatkozik rá: Bihari neve minden további magyarázat nélkül is alkalmas egy ismertnek tekintett kulturális tartalom felidézésére. Jókainak személyes élményei nem lehettek Bihariról (abban az évben született, amikor balesetében annak keze olyan súlyosan megsérült, hogy többé nem játszhatott), de az ő szemében is a „nép” zenei életének része, nem utolsósorban: hangsúlyosan magyar. Megjegyzendő, hogy Jókai számára a népélet nem volt idegen: komáromi és pápai évei olyan környezetben teltek, amelyben találkozhatott a paraszti élet mindennapjaival, de a magyar parasztzenére, mint lehetséges művészi értékhordozóra nem figyelt. Utazásai során, és olvasmányaiból sok mindent látott és tanult, aminek írásaiban is van nyoma. Határozott elképzelései voltak a magyarság ősi zenéjéről is, a nyelvi vagy kulturális rokonnak számított népek világáról született (vélhetően német) szakirodalomból vett ismereteit vissza is vetítette a magyar elő-időkbe {Két szomszédvár).

A valóban ősi magyar zene Jókait nem érintette meg, a paraszti világ zenei megnyilvánulásait a maga korának szokványos módján kezelte. így pl. az Egy magyar ná- bobbzn, Kárpáthy János neve napjának ünneplése kapcsán olvashatunk arról, hogy milyen zenei háttérrel indult a több napos mulatság. Itt van „az egész debreceni kántus a kontrával együtt; négy banda cigány; Bihari is itt van, a rektor felállította a pa- rasztfattyúkat az udvaron; meg ne ijedjen nagyságos úr, mert nagyot fognak kiáltani, amikor meglátják”27 - tájékoztatja az ünnepeltet hajdúja. De voltak fúvósok is: a nagy alkalomból „Jancsi úr leszállt a csomóba gyűlt nép közé; nagy trombitaszóval háromszor tust fútták megjelenésére a mindenütt jelenlévő cigányok”.28

Ez a jelenet sokban hasonlít arra, amit Liszt egyik „hazalátogatásáról” Walkernél olvashatunk.

Ismeretes, hogy Lisztre gyerekkorában igen nagy hatást gyakorolt a cigányzene. Ez a korai élmény alapozza meg az e zenei világgal való tényleges találkozásait, így azokat is, amelyekre 1839-40-es magyarországi útján került sor. Doborjánba láto64