Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Gróh Gáspár: Miért nem hallgatott Liszt Ferenc autentikus parasztzenét?

Kölcsey és a népdal kapcsolata természetesen az irodalmi népiesség formálódása szempontjából kulcsfontosságú kérdés, melynek részletes taglalásába itt nem célszerű belebonyolódnunk, de érdemes idézni néhány sort a Szemere Pálnak írt önéletrajzából, az 1818-1823 közti időkről „Kölesén és Csekén igen-igen keveset dolgoztam, de dalaim alakja ekkor fejlett ki. Reggeltől más hajnalig szobámban járkáltam..., s ha sötét képeim engedték, a parasztdal tónját találgatám. Nehezebb stúdiumom életemben nem vala. A sentymental-lyrisch ünnepélyes hangjáról a sokszor elkeseredett lelket szeszélyesebb, dévaj és mégis meleg és mégis nemes hangra vinni átall, nehéz téma volt. Felvettem valamit rímről rímre, a tárgyról tárgyra ugráló parasztdalt, s annak formájára csináltam előbb a legmindennapibb, keresetlen, pór kitételekkel dalt, s azután úgy nemesítém meg egyik sort a másik után.”22 Kölcsey számára a valódi népdal a természeti széphez hasonlatos (ezért lelki szükséglet számára, hogy foglalkozzék vele), de aminél - a hegeli esztétika tanítása szerint - a művészi szép magasabb rendű. (Jó egy évszázaddal később Bartók a népdalt azért tartja tökéletesnek, mert az természeti tüneménye, és éppen ezért, szabad kibontakozása okán lesz tökéletes.23 Igaz, ő a dallamról, és nem a szövegről beszél.)

62