Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 16.)

Nem is háznak láttam, hanem egy kocka alakú erődítménynek, de miközben erő sűrűsödött benne, könnyednek is hatott, mintha lebegne, akár.

Pontosabb, lényegibb meghatározás akkor nem is jutott eszembe. Ha ellenben most akarom elmondani azt, amit láttam, kölcsön kell vennem későbbi önmagámtól egy leírást, ami úgy szól: karcsú, fehér agár egy szalon tarka szőnyegén.

Albumban láttam ezt, híres festmények között. Lehet, hogy Munkácsy Mihály festette párizsi korszakában ezt az agaras képet, vagy hozzá hasonló nagyság. Mindenképpen zseniális tehetséggel kellett rendelkeznie annak, aki megalkotta azt a szé- dítően elegáns és csillogó értéktelenséget, magyarán: giccset.- Az micsoda? - mutattam a házra.- Tusculanum - felelte „apukám”.- Ki lakik benne ?

Anyámra nézett, minthogy azonban anyám hallgatott, gunyorosan széthúzta és még inkább összepréselte keskeny ajkait és annyit mondott:- Egy HölgyÉreztem, hogy nagy H-betűvel mondta, azután elsietett. Hosszú, földszintes, de magas tetejű ház előtt állottunk, aminek legalább öt ajtaja nyílt a frontra, és a legtávolabbi, a legszélső ajtó mögött tűnt el.

Mi három ajtóval errébb mentünk be. Azt mondta anyám, ez az ő szolgálati lakásuk.

Amíg holmim áttekintésével foglalkozott, kikérdezett az otthoni állapotokról, iskolai helyzetemről. Eldicsekedtem az úri gyerekek társaságában, meg az úszószakosztályban zajgó tette-vetteimmel. Azt is említettem, hogy az anyám által is jól ismert Csenki tanító úr kisebbik fiának, aki azonban már egyetemi hallgató, kisegítő szellemi munkatársa vagyok, és a cigányvárosba járok, hogy népmeséket gyűjtsék.

Anyámnak ez nem tetszett. Az még kevéssé, hogy változatlanul barátságban vagyok Kucuval, egy félig cigánynak mondott gyerekkel, aki kalauzolni szokott gyűjtő útjaim során a cigányvárosban.- Nem való hozzád - mondta anyám.- Kucu többszörösen jeles személyiség - állítottam, de az adott helyzet nem tette lehetővé, hogy ezt meggyőzően és minden kiterjedésében bizonyítsam.

Első elemiben ismerkedtünk össze és akkor éppen csürhés volt azóta elhalt apja, vagyis disznópásztor, a legalacsonyabb rangú mindannyiunk apja között. Nem beszélve rólam, akinek nem is volt apja. Az anyakocáknak szoktuk mondogatni, hogy „kucu, kucu”, amikor valamilyen szándékkal egyik helyről a másikra hívogattuk, és közben morzsolt kukoricát zörgettünk neki bádogedényben. A levágásra szánt hízót is így csalogattuk elő az akolból. Ennek alapján kapta kis barátom a Kucu nevet. Más nevét nem is tudom. Minden gyerek lenézte, csak én barátkoztam vele. Időnként megvédtem a kötekedőktől, pláne, ha ez könnyen kivihetőnek mutatkozott. Azzal honorálta, hogy szeretett és szolgált engem.

Első elemitől kezdve barátok voltunk. Valami természetes intelligencia súgta neki, hogy ne zavarjon engem a másokkal is folyamatban lévő barátkozásomban, ne akarjon például arra ácsingózni, hogy bevigyem az úri társaságba.

23