Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 16.)
Nagyon jól elvolt a maga valóságában. Már a negyedik év után véglegesen otthagyta az elemi iskolát és időnként ő is malacokat, birkákat, teheneket őrzött. Minthogy azért többnyire csavargó életet élt, a számomra ismeretlen valóság terepeit is bejárta és hozta róluk nekem a hírt. Beszámolt például arról, hogy a katolikus temetőben látható Vera szobra, aki Hruska úrnak, a tűzoltó főparancsnoknak volt a szeretője és öngyilkos lett, mert Hruska úr csak hitegette és nem vette feleségül. A református temetőt jól ismertem, hiszen hetente bejártam, amikor a kántor úrral halottaknak énekeltünk. A katolikus temetőbe viszont féltem volna bemenni. Tulajdonképpen eszembe sem jutott, hogy odamenjek. Kucuval óvakodtam be életemben először, hogy megcsodáljam Vera szobrát. Anyám szerint Hruska úr soha nem volt rendes ember. Nem volt helyes, hogy a nálam két évvel idősebb Mária nénémmel, anyám legkisebb húgával átjártunk gyerekkorunkban a szomszédban lakó Hruska úrhoz, aki hívott és megvendégelt bennünket. Nem tették jól nagyszüleim, hogy odaengedtek. Melléfogásnak tartottam ezt a vélekedést. Az jutott eszembe, amit felnőttektől hallottam, hogy ugyanis anyámnak semmi sem tetszik, ami mások társaságában történik velem. Oszerinte csak az lenne hasznos nekem, amit vele együtt, vele egyetértésben csinálok. „Na, jó - mondták a felnőttek, - de hát akkor mért nem veszi magához a fiát?” Bizonyos, hogy szerette volna, ha vele élek, de nem adta meg ehhez a sorsunk a lehetőséget. „Ki a hibás ?” - kérdezték a rokonok és felfelé néztek. Hátha még azt is tudná anyám Kucuról, hogy az már túl van élete első koituszán! Pár héttel ezelőtt megtörtént. Miközben a történés latin megnevezését éntőlem hallotta életében először és valószínűleg menten el is felejtette. Persze, rengeteg más, azonos jelentésű kifejezést ismert. Felajánlotta, hogy engem is elvisz ahhoz a nőhöz, de elhárítottam, viszont folyamatosan foglalkoztat a lehetőség. Anyám férje jött a konyhába és keresett valamit. Ingujjban volt s közelről csodálhattam nagyon vékony karját, hegyes könyökét. Miközben keresgélt, hangosan és dühösen, egymásután többször azt mondta:-Petíció princípi! Becsapta a konyhaszekrény éppen kinyitott ajtaját, azután elsietett.- Mi a baja? - kérdeztem.- Nem tudom - vont vállat anyám.- Szerintem latinul mondott valamit - saccoltam fellengzősen.- Lehet. Nagyon művelt ember. Kiolvasta a Lexikont. Én is kimentem, hogy széjjelnézek, amíg anyám az ebédhez szólít majd. Nagy térség volt a ház előtt. Ellépkedtem a közepéig, hogy körbe láthassak. Alapos terepszemlét tartottam és immáron sokadszorra azon tűnődtem, hogy mit csinálok én majd két héten át ezen az udvaron, amelyik emitt porzik, amott po- csolyás, és mindenfelé terítve van különféle állati hulladékkal. A távolabbi, roggyant 24
