Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 16.)

Pár szóban azért elsoroltam, azután felhúzott vállakkal, savanyúan mosolyogva tártam szét kezeimet.- Ennyi - mondtam.- Mit csinált, amikor a fiúktól elvált és magára zárta az ajtót a szobájában?- Amint mondtam, a tiszti klub számára készülő beszédemen kezdtem el dolgozni. Azzal kapcsolatos jegyzeteket írtam.- A portástól kapott cédulákra írt?- I-i-i-gen. Részben - mondtam vontatottan, mert meglepett, hogy a tolmácsnő tud a portástól kapott papírokról.- Az ágy szélén ülve írt, vagy az asztal mellett ?- Természetesen az asztal mellett. Az asztallapon kényelmesen elfértem és megfelelő csoportokba rendezhettem rengeteg cédulámat. Máskor is hasonlóan csinálom. Ez amolyan... egyéni módszer. Privát ügy - tettem hozzá pikírt rezolúcióval.- És az ajtóval szemben ült le az asztalhoz, vagy háttal az ajtónak? Esetleg milyen más szögben az ajtóhoz képest?

Ezt már igazán furcsának találtam.

Közszájon forgott egy sztorim a pesti félvilági társaságokban, amely történetecske arról szólt, hogy amikor szoknyája alá nyúltam egy nőnek, azt kérdezte: mért akarok behatolni az ő privát szférájába. Ez a kérdés nekem soha nem jutott volna eszembe ebben a fogalmazásban s éppen azért okozott röhögőgörcsöt minden baráti körömben, mert hitelesen hangzott.

„Milyen szögben az ajtóhoz képes?” Mért kíváncsi erre? Ez az én privát szférám. És olyan szögben jegyzetelek, amilyenben akarok!

Költő barátom, Kiss Károly verse is eszembe ötlött, az, amelyikben azt írja, hogy „ahol az atyai állam hallgatja ki a legkisebb neszt is a lakásból”. El is szavalta szállodai szobámban a tárgyalt éjjelen, amikor delíriumos képzeletemben vendégül láttam egy konyakra a velem együtt ötös létszámú fogatot, abban az összeállításban, ahogyan a ferencvárosi talponállóban szoktunk gyülekezni. Kiss Károly, Sebestyén László, Torna Ádám és Ohati Nagy László voltak váratlan burgaszi vendégeim. Italozói praxisunk menetrendje szerint a harmadik kör után kezdett odáig emelkedni és mélyülni a társalgásunk, hogy szóba hoztuk az „atyai államot” és kapcsolt vélekedéseinket. „A zsarnok mindig megtalálja a zsarnokság eszközeit. Legkegyetlenebb fajta zsarnokság az, amelyik a törvények nevében, a j og színeiben parádézva cselekszik. X. Y. elvtárs nem az államtól, hanem a párttól kapta az üzleti lehetőséget, ezért pártpolitikai tőkés. Nem államszocializmus egzisztál, hanem pártszocializmus. A megbízhatóság: politikai magántulajdon. Ki kell dolgozni a politikai ipari művek politikai gazdaságtanát.”

És így tovább.

Ömlött belőlünk a politikai epe.

De hát micsoda képtelenség, hogy ezek a dolgok így keverednek itt ? Semmi köze a tolmácsnőnek semmiféle atyai államhoz abban az értelemben, ahogy az a versben áll, és ahogy különféle baráti köreimben beszélni szoktunk róla. Egészen más embernek láttam őt és mutatta önmagát eddigi együttlétünk alatt.

7