Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 8. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 16.)

Sőt! Akkor viszont mi ez a kikérdezősdi ?- Komolyan gondolja, hogy folytatnunk kell ezt a kérdezz-felelek játékot? Mit akar még tudni ? - fakadtam ki, bár igyekeztem barátságos maradni.- Arra feleljen, amit kérdezek! Mi történt azt követően, hogy az asztalhoz ült jegyzetelni? Felmerült bennem, hogy egyetlen további kérdésre sem válaszolok, de még min­dig a békesség megőrzésére voltam hangolódva. Lassan, akadozva, kicsit vonakodva, mindamellett őszintén és mindinkább komolyan véve önmagamat és mondandómat, előadtam, hogy jól indultam s jól haladtam a munkámmal. Megbirkóztam a világ- helyzet, benne persze elsőleg a forrongó magyar valóság lényegét egybeölelő és értel­mező közelítések változataival, hogy a legjobbat ragadjam meg. Szerényen fogalmazva is brilliáns értéket alkottam. Abból indultam ki ugyanis, hogy a művész­nek, tudósnak, akármiféle tárgykörben gondolkodónak nem kitalálnia kell a vizsgált létezőt, hanem továbbépítenie. Egyszerre utalni gyökérre és virágra. Ezt tettem pél­dául, amikor fényszórót vetítettem a Petőfi körre, amely szellemi villámháborúja során darabonként szétszálazta a magyar életfonat minden ágát, hogy megtisztítsa a rárakódott szennyeződéstől. Noha csendes mámorba révükén vívtam a valóság meg­ismeréséért folytatott szellemi párviadalt, egy-egy sikeres csörte után elragadtatott felkiáltásokra ösztönzött a tökély látványa, amely cetlijeimen sorakozott, egy nem tudni honnan előtűnő, nagyon finom és előkelő szellem ujjlenyomatával is átmárvá­nyozva. S bár küzdelemben születtek a leírtak és a majdan elmondandók, nem ellen­ségeskedés feszült egymásnak bennük, hanem minden feloldódott, és újra egybeforrott az antropomorfizmus mágikus eszméjének jegyében. Sűrű lett a csend. Főképpen a fiúkon láttam dikcióm dermesztő hatását. Mind­ketten hátrafordulva, tágra nyitott szemeket meresztettek. Vitt volna még a lendület, de a tolmácsnő közbekiáltott:- Maga nem arról beszél, amit mond, vagy nem azt mondja, amiről beszél, telje­sen mindegy! A lényeg, hogy a beszéd által a szavakban rejti el a mondanivalóját! Mért csinálja ezt? What good is this? Mire jó ez? Nem érti, hogy nekem tudnom kell az igazat ? A rendőrség számára kell a hiteles jelentést megírnom, hogy miért lel­ték magát vérébe fagyva a szobájában ezek a fiúk, akik itt ülnek előttünk, Penkó és Nikifor, meg a szállodaportás, aki velük ment, hogy felnyissa nekik a maga bezárt aj­taját! Tényeket kell rögzítenem és nem azt, amit maga anzágol itt nekem! A gyapjas hajú sofőr és az ifjú titkos-szolga zavarba jöttek nevük említésekor és annak nyomán, hogy egyszerre vetettük rájuk pillantásunkat a tolmácsnővel. Elfor­dultak, aztán rögtön vissza is tekerték a nyakukat, mikor folytatódni hallották az is­meretlen nyelven zajló csatorálást. A témáját nyilván ismerték, vagy sejtették. Fel is merült bennem, hogy ezek többet is tudhatnak a velem történtekről, mint én magam. Hát persze! Hiába tért vissza eszméletem a kórházban, vagy már korábban, senkivel nem tudhattam semmiről beszélni, - a teljes világ süket és néma maradt számomra! „Da”, azaz: igen, „ne razbiram”, tehát nem értem, „vremja” vagyis idő, meg a sok há­8

Next

/
Thumbnails
Contents