Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Oláh András: Batthyány
szimpatizált. Némelyük tán még teret is adott a forradalmi nézeteknek. WELDEN: Engedelmet, de Batthyány mégiscsak Magyarország miniszterelnöke volt... HAYNAU (türelmét veszti): Lázadó! Alávaló lázadó! Felségáruló! WELDEN: Az ítélet szerint... De a közvélemény - különösen a magyarok - ezt másként gondolják. És talán valóban megnyugtatólag hatna az országra, ha... HAYNAU (fólpattan): Én nem megnyugtatni akarom a magyarokat! Móresre tanítom, térdre kényszerítem őket! Hogy egyszer s mindenkorra elvegyem a kedvüket a rebelliótól. Itt csak a korbács használ. Szét kell taposni a legkisebb parazsat is, nehogy még egyszer lángra lobbanjon. Mátis Lajos: Savaria Mozi WELDEN (óvatosan)-. Csak nehogy épp emiatt pattanjon ki újra a szikra. HAYNAU (gúnyosan): Tábornok uram, efelől csöppet se aggódj. Ha Bresciában ráncba tudtam szedtem az olaszokat, elbánok a hőzöngő magyarokkal is. No, nem olyan kesztyűs kézzel persze, ahogy például te is kezelted a problémát... Erőt kell mutatni. A megbocsátás a gyengeség jele. WELDEN (láthatóan bosszantja a sértő megjegyzés, de elengedi a fiele mellett): Rettegésből sohasem születnek lojális alattvalók. HAYNAU (megáll Weiden előtt): Te komolyan azt hiszed, hogy az a csőcselék, amely tavaly lángba borította az országot, képes lenne lojalitásra pusztán azért, mert néhány főkolomposnak megkegyelmezek? WELDEN: A nagylelkűség megtérül... 58
