Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 8. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 16.)
] CSÁK GYULA Háttér ÖNÉLETRAJZI RÉSZLET 16. 86. Esősre forduló időben hagytuk el Várnát az 1956-os esztendő októberének huszonkettedik napján, egy hétfő reggelen. Nem záporozott, hanem tartósnak, ősziesnek ígérkezőn, unalmasan esett. Hátat fordítottunk a Fekete-tengernek és a Balkán-hegység északi lejtőin kapaszkodtunk Bulgária belseje felé. Célállomásunk Shumen elnevezésű város volt. Előző héten, csütörtökön, október 19-én este vált külön tőlünk a tolmácsnő. A keletnémet haditengerészet és a bolgár haditengerészet tábornokainak együttes tanácskozására ment, ahol tolmácskodott. Ez a munka egészen a mai, hétfői hajnalig tartott. Helikopterrel hozták utánunk Burgaszból Várnába, ahová mi, többiek, már az előző nap estéjén megérkeztünk. így kellett, mert így illeszkedtünk megfelelően a Szófia által számomra előírt programhoz. Amikor ma reggel, Várnából történő indulásunk előtt a fiúk a szállodából az autóhoz cipelték a holmimat és oda támogattak engem is, a tolmácsnő már bent ült. Szokott módján tollászkodott, hogy otthonossá, belakottá rendezze közvetlen környezetét. Parányi derűt ébresztett bennem, hogy nagyon bő, kék színű kezeslábasban, valamilyen hadviselő pilótaruhában volt, amit bizonyára helikopteres utazása alkalmából adtak rá. Szorongással néztem újratalálkozásunk elé, de hát azt is tudtam, hogy át kell esnünk rajta. Zavartan mosolyogtam és azt mondtam, amit előre kigondoltam. E szerint bőséges tapasztalatot gyűjtöttem annak a bölcselemnek az igazolásaként, hogy jó dolog, ha nem kell várnunk senkire. Félrefordította a fejét és nagyon sűrűn pislogott.- Magának öröm volt, hogy nem kellett várnia rám?- Arra utal a bölcselem, hogy rossz, amikor várakoznunk kell valakire, akit nagyon várunk. És ebben az értelemben maga nagyon megvárakoztatott.- Én? Magát? Nahát! Amúgy is biggyedt, kicsi száját még jobban biggyesztette és megint kifelé nézett, az ablakra verődő esőcseppekre. A városból kiérve korábbról már ismerős hangulatú erdei utak egyikén autóztunk. Ezeken haladva olykor vaddisznó, vagy őz váltott át előttünk a sűrűbe. A nagy tapasztalatok birtokában lévő sofőr figyelmesen, türelmesen küzdött a váratlan kanyarok, kátyúk fenyegetései ellen, mindamellett bele-belenézett a vissza4
