Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 6-7. szám - A szentendrei megálló. Emlékek a fiatal írók József Attila köréről

zultánsi joga legyen. 3. Következő igényünk volt, hogy a legújabb magyar irodalom különböző esztétikai felfogású csoportjai alkothassanak csoportokat, önállóan megmutathassák arcukat. 4. Önálló költségvetéssel szerettünk volna gazdálkodni, ebből évente 12 füzetet kiadni a csoportok bemutatkozásaként. 5. Folyóirat indítási lehetőséget igényeltünk. 6. Nívódíjakat és ösztöndíjakat alapíthassunk, a meglévő díjakba pedig javaslatokat tehessünk.

Ezek voltak azok az igények, melyeket az akkori hatalom nem tudott tolerálni. Teltek múltak a hónapok, elérkezett 1981. március 11-e. Akkorra szólt a meghívónk személyesen Dobozy Imréhez. Aki Darvas József méltó utódjaként szintén nem szerette, ha történik valami. Előszedték az általuk ultimátumnak nevezett programtervünket - hogy-hogy nem, Aczél Györgytől hozzájuk került és követelték, hogy vonjuk vissza. Mert nem egyezik a szabályokkal. Ha egyezett volna, akkor nem lett volna szükség ránk, mondtuk, ez a lényege, hogy változás legyen, de a jelenlegi szabályokat nem léptük át. Csak a jövőre vonatkozó terveinkért büntethetnek bennünket. Nem jutottunk dűlőre.

Mi történt? A szabadság kis körét megrajzolni igyekvő csoport szembesülése a valósággal. - írja a történetíró. És hogy a Fiatal írók József Attila Körének működését a Kulturális Minisztérium az írószövetség titkárságának felhatalmazásával 1981. március 11-én felfüggesztette.

Ugyanezen a napon vonták be a Mozgó Világ márciusi számát is.

Ám Dobozy Imre és csapata már csak látszatköröket futhatott akkor, ahogy ő mondta „Futnunk kellett a szentendrei kocsi után, hogy időben felkapaszkodhassunk”. Miért is akart ő felkapaszkodni? Hogy minket lelökdössön róla? Ö nyilván így képzelte. Ehhez csupán annyi eszköze volt, hogy a Szentendrei tanácskozás anyagát nem vihettük ki az írószövetségből, idézni nem idézhettünk belőle. Ennyire veszélyesek voltunk. De a szentendrei kocsiról nem mi maradtunk le, hanem a Dobozi

félék.

Az 1979-ben Lakiteleken indult „kocsi” Szentendrét érintve megállt még egyszer Lakiteleken, végül 1989-ben megérkezett a Kossuth térre.

Akkor már százezrek hallgatták hangosan Az egy mondat a zsarnokságról-t.

Szép volt.

Most 2008 van, és miközben készültem erre az előadásra, elolvastam Stadiensky Éva kritikáját Németh György A Mozgó Világ története című könyvéről. Ebben egy félmondat erejéig a FIJAK-ot is minősíti. Következőt írja: a József Attila Körről: „akik pártfelkérésre született reformjavaslataikat az utcára vitték”. Tehát az pártfelkérés, hogy Aczélnak sikerült egyikünket orvul becsalni a minisztériumba, és azt mondani, írjuk le, mit akarunk. Ezt nevezi a történész pártfelkérésnek. És utcának nevezi a szentendrei tanácskozást. Van elképzelésem, hány ilyen velejéig hazug mondat terjenghet még akár rólunk, akár másokról. A pártfelkérés inkább az ilyen szándékosan elferdített, vagy tudatlanul slendrián mondatokban érhető tetten.

Már csak kilenc év volt hátra a rendszerváltásig, pár év múlva felfüggesztették a felfüggesztésünket is, el lehetett hagyni a fiatalt, lett JAK a FIJAK-ból, lettek irány 112