Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 6-7. szám - Szerezzük vissza a szavakat. Beszélgetés Kelemen Lajossal

akkor olykor-olykor csakugyan „Csöndesen és váratlanul” átöleli az Isten. Ady mondja, úgyhogy igazán nincs okunk kételkedni ebben.

B. P.: Beszélj egy kicsit arról is, hogyan épül fel a kötet.

K. L.: Öt főfejezete van. Ezek a fejezetek többé-kevésbé egy egyenes idővonalon követik Erzsi költői pályáját, s legalább vázlatszerűen egyfajta életrajzot is adnak, sőt a költészet körülményeire is tesznek egy-egy célzást. A költő sohasem azonos a művében megszólaló hanggal, ezért kerülendőnek gondoltam magánemberi adatokkal terhelni a könyvet. Mindamellett nagyon is személyes érdekű könyv ez. Hogy lehetséges-e egyszerre megbirkózni az akadémikussággal és a felületességgel; hogy e birkózásból miként jöttem ki, majd elválik.

B. P.: A szerkezeti kötöttségeken túl tehát ez a kötet szállás a szuverenitásba. Vagy írás közben mégis figyelembe vettél ilyen vagy olyan esztétikai meggondolásokat?

K. L.: Igen, a legmesszebbmenőkig! És méghozzá a nyomatékosnál is nyomatékosabb széptani elvet. Ami nem más, mint az olvasó nézőpontja. Hogy ez mi? Talán azt mondhatnám, hogy a tetszés-nem tetszés fesztelen ritmusára egy nagy olvasmányélményt igyekeztem megformulázni. Amennyire ez megengedhető, kerülni próbálgattam az irodalomelméleti terminológiát. És roppant önfeledtséggel kísérleteztem: ott, ahol az látszott helyénvalónak, gátlástalanul öleltettem össze a szakszót a metaforával. A benyomásaimat írtam meg, az élményt, ámbár pillanatra sem felejtethettem, s nem felejtem Babits lényegbeli megállapítását, hogy az esszé eleve az okoskodás műfaja. Nincs a vonzalomnál csodálatosabb aspektus: tehát ez vezetett, egy költészet, amelyhez leválaszthatatlanul hozzátartozik az esprit. Az a saj átlagos szellemiség, amire nincs jobb szó, s amivel csak a legkiválóbbak művei rendelkeznek. Végre egy vállaltan nőies - mert ez szinte minden második sorából süt - költészet, ami ugyanakkor erős, megragad, élvezetet ad, tisztán akar látni, és egy pillanatra sem tagadja, hogy az ember alapvetően érzelmi (megkockáztatom: ösztönös) lény - nem tud olyan jéghideg precizitással gondolkodni, mint ahogy ezt mutatni szereti. Erzsi költészetét az örök Éva egyik leszármazottja teremtette meg, s engem ezek az Évák nagyon izgatnak.

B .P.: Visszatérve a könyv, a Szállsz te már, magad... szerkezetére...

K. L.: Nos, az öt főfejezet után az úgynevezett Függelékben szerepel még egy rész, egy viszonylag hosszú esszé, amely egyrészt összefoglalja a könyvet, másrészt nem hagyja említetlenül, hogy Erzsi művészi pályájának fontos állomásai a prózában írott munkái. Regény, esszé, és a legújabb könyve, amit ő megejtő konoksággal verseskötetnek mond ugyan, én viszont, egyszerűen csak a magam rigorózus normái miatt, egyáltalán nem mondanék lírának, versnek semmiképp: ez a Kőrózsa-, véleményem szerint úgynevezett epikolíra, amelyben a kétségtelenül jelen lévő líránál sokkal do96