Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Antonio Sciaccovelli: Horatius és Leopardi között
„Már soha vissza hozzád, hozzád már soha vissza.” és Anakreón halál-versében: A halánték deres immár, a haj őszül koponyámon, fiatalságom elillant, feketédnek fogaim már, oda van múltam, az édes, rövid és csúf, ami jön még. Remegek már a haláltól, hisz a Hádészban a szöglet, ami vár rám, hideg és szűk, a lejárat is ijesztő, s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre... Nem csoda, hogy a curiosa felicitas költője, (Quintus) Horátius (Flaccus) ódáiban többször találkozunk az időmúlás, az ősz-tél közeledés motívumainak megnyilvánulásával. Végtelen sok példát említhetnénk Virág Benedek (Berzsenyi kortársa) fordításában, de csak néhány képre hívnánk az olvasók figyelmét: A’ nem szelíd szőlőre ne gerjedezz; A’ kék gerezdet majdan sz ősz, ki más, ’S más színre változó, pirossá festi, ’s megérleli szép gyümölcsét. (Carmina, II., 5.) Hiába féllyük Mars fene fegyverét, ’S haragra gerjedt Adria habjait: Hiába távoztattyuk őszkor Délszaki szél hideget magunktól (Carmina, II., 14) Jól tudjuk, mennyire népszerű Horatius a magyar költőknél, akik az időmértékes versalkotásban is jobban tudtak/tudnak „hozzásimulni” az antik költő poétikai világához újlatin „kollégáikhoz” képest. A Venusiában (azaz Vénusz városában) született latin költő iránt eme érdeklődés nem volt kivételes, Itáliában is hatalmas kultusznak örvendett, részint a klasszicizmus elkötelezettsége miatt bizonyos (par excellence) ókori írók felé, részint - a XVIII-XIX. század fordulójától - a kor bölcséleti, politikai válságérzete miatt, melynek egyik legkimagaslóbb hangadója Giacomo Leopardi (1798-1837), Recanati szülöttje volt. O is kisnemesi sorból az akkor sok itáliai államban (csak a halála után 24 évvel születik az egységes olasz királyság) mégis kitűnően működő olasz irodalmi életnek egyik főszereplője, olyan sajátos klas- sicizmus képviselője, mely természetesen a klasszikus szerzőkkel való párbeszédből táplálkozik (ifjúkori műve, micsoda egybeesés, a Della fama di Orazio presso gli an- tichi, azaz Horatius híre az antik szerzőknél c. értekezés). Nem is volt ez másképp Petrarca óta - Italia földjén és túl - és mégis érzelmi világa, ahogy megjelenik a költészetének szabad, modern, progresszív, egyre kötetlenebb versszerkezetében, éppen a nagy ókori szerzők aktualizálásában, egyetemessé átköltésében nyeri méltó kifeje53