Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 6-7. szám - Tóth Erzsébet: Tárcák

csak kifejezésre juttatni: nem adták beleegyezésüket ahhoz, ami az országgal történik. Nem adták, és tenni fognak ellene, hogy a hazájukban úgy élhessenek, ahogy nekik megfelel. Vásárolhassák a maguk által sütött kenyeret, a tejet, túrót, sajtot, kolbászt, barackot, almát ne külföldről hozzák be nekik, mert úgy tönkremennek e méltatlan és gyalázatos csereüzletben (amit nemes egyszerűséggel globalizmusnak neveznek az okosok) hogy nincs pénzük már lassan az idegen kenyérre sem. Több cipőt is elnyűtt némelyikük, míg vitték a hírt Szent István temploma felé, és a Hősök terére. Figyeljünk. Nem a parlamenthez mentek. Ez a parlament már nem az övék. Nincs mit tárgyalni velük. De fegyvert sem vittek magukkal. Zászlókat vittek, egyházi és nemzeti zászlókat, himnuszokat énekeltek közben; Boldogasszony anyánkat és a Honfoglalás film lassan folklórrá váló betétdalát, sok-sok gyerekdalt. Bizony, a gyerekek. Ebben a filmben sok a szép gyerekarc, mintha a jövő tényleg bennük növekedne. Bennük, nem a drogoktól és tévétől elbambult gyerekarcokban. És nem a gyűlölködő és nyomorult cigányokban, akik vasvillákkal támadnak vélt ellenségeikre, hanem az okos cigány ember szavaiban, aki azt mondja a gyülekező zarándokoknak: „Édesapám azt tanította kiskoromban, hogy minden embernek köszönjek. Miért kell mindenkinek köszönni ? Kérdeztem. Mert a köszönés, mindig jókívánságot fejez ki fiam. Jó napot! Jó estét! Kívánjunk magunknak jó napokat ezen a zarándoklaton." Tényleg, él még a „Jó reggelt!”? Nem csak a „Szép reggelt!” van? Ami ugye a „Have a nice day!” - Legyen szép napod! - leszármazottja lehet, mindegy is, valami olyasmi, ami jellemző a mai emberre. Gyorsan átvenni valamit, ami új, bár nem jobb, mint az eredeti. Mindenből újat, mert a régi már régi. És ha a régi szebb? Mit számít! Újat mindenből, hogy meg ne álljon a világ körforgása. Illetve ezé az új világé, melyben minden a fogyasztásról szól.

Ángyán József, kit én már jól ismerek a lakiteleki tanácskozásokról, most azt fejtegeti: „Nem a honvédség fogja megvédeni a hazát, hanem a hazai erőforrások, a vizünk, a földünk, az energiánk, a gazdaságunk, a saját kertünk, ha nem engedjük, hogy elvegyék tőlünk!” Hát a látványhadsereg nem is védi, gondolom, és hogy igenis összeérnek a gondolatok, amit olyan sok hozzáértő ember hajtogat már évek óta, csak épp a minisztereink nem hallanak meg. Az erőforrásokat nem szabad kiengedni, itt helyben kell megforgatni, mert a világgazdaság körforgásába kerülve saját kincsünket már csak horribilis áron tudjuk megfizetni.

A multik világhálója helyett mi lélekhálót szövünk az emberek között ezzel a zarándoklattal - mondta valaki, talán Lányi András, akit ha látok, mindig azt érzem, történik valami. Efféle mondatok, és a mondatoknál beszédesebb arcok. Akiket egyébként nem láthatunk a tévében, mert nem csinálnak semmi botrányosat, nem öltek, nem fajtalankodtak, nem celebkednek, csupán élnek csöndesen, valahol Magyarországon. Csak épp az életük lett botrányos közben, kisemmizettek, a társadalom páriái lehetnének, ha nem lenne méltóságuk, és erejük lázadni. Lázadni zarándoklattal, nem erőszakkal. Nem gyújtják föl látványosan az Alkotmányt, ami semmibe veszi a jogaikat, az ember által alkotottnál magasabb, szentebb erőhöz fordulnak segítségért. A zarándoklat nem csak „a lábak imádsága”, nem csupán a szentség megta59