Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 1. szám - Sturm László: Évszakváltás - korszakváltás

szemben, minden hiábavaló. A második értelmezés szerint a földi hívságokat maga mögött hagyó megváltottság földi örömökkel többé nem kísérthető, vagyis nem a pusztulás totalitása, hanem a transzcendencia totalitása teszi érzéketlenné a földi öröm csábításával szemben. (Ebben az esetben a csábítás már csak alsórendű varázslásnak, „igézésnek” minősül.) A harmadik értelem alapján pedig azt mondhatjuk, hogy az érett személyiség - a platóni Lakoma szellemében - túllépett a szeretet egy alsóbb formáján, a földi szerelem visszaesést jelentene számára. (Ahogy a fenti idézetben az Andromachétól búcsúzó Hector túllépett már Andromachén.) Közel áll ez az előzőhöz, de mégis különbség, hogy az előbbi megtagadja, az utóbbi „megőrizve meghaladja” az érzelmi-érzéki korszakot. (Szintén Nemeskürty István vetette föl említett monográfiájában Berzsenyi és Kierkegaard eszmei rokoníthatóságának gondolatát. Ügy tűnik, valóban egybevethetőek a fentiek az esztétikai, az etikai - ez nálam a harmadik, úton lévő személyiséget felmutató - és a vallási - nálam a második, a megváltott világot és személyiséget kifejező - stádiummal.)

Végül hadd idézzem meg magát Berzsenyit mentő tanúként, hogy egy látszólag reménytelen kicsengésű versbe ennyi reményt is tuszkoltam. O Révai Miklós egy hasonló témájú verséről írja: „de mivel érzelme csak szép középszerre szállított aesthetiás szomor, képzete pedig tárgyról tárgyra repdez s egy elveszett szép világot fest, tehát a keserűt édessel vegyíti, s mind szívünket, mind képzeletünket két világ közt lebegteti” (248. o.).

1 Berzsenyi Dániel versei - Merényi Oszkár tanulmányaival, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1976,212. o.

2 Orosz László foglalja össze a szakirodalom addigi megállapításait: „Az egyetemes múlandóság érzésétől megrendült, élete hajdani boldogságát csak siratni, gyászolni tudó ember fájdalma a vers zenéjében is érezhető, sőt talán elsősorban ebben. Igaza van Szegedy-Maszák Mihálynak, aki azt írja, hogy a korábbi költészet vizualitásával szemben ez a vers a múló időt auditív eszközökkel érzékelteti. /.../ Horváth János is a ’hanggal való szuggerálás’-ról beszél e költeménnyel kapcsolatban, példaként említi az első két versszak ’meg-megrendülő r hangjai’-t, melyek ’hervadt levelek zörgésére, zizegésére’ emlékeztetnek.” Orosz László, BerzsenyiDániel, Gondolat Kiadó, Budapest, 1976,126. o.

3 „a tájmegjelölés a ’ligetünk’ birtokragjával többes szám első személyű személyes jelleget jelöl a vers elején már; a továbbiakban viszont a lugas, a füzes, a völgy, a hegy birtokos megjelölés nélkül válik személytelenné, mintha ezáltal a táj is elválna, elszakadna az embertől, enyészetével, pusztulásával magára maradva, elidegenülve. Ott tér majd újra vissza az 5. versszakban, ahol az elmúlás élménye közvetlenül, egyes szám első személyben válik személyessé”. Kiss Tamás, Árkádiában éltünk, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975, 36. o.

4 A főszövegben megadott oldalszámok a következő kötetre vonatkoznak: Berzsenyi Dániel Összes müvei. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1978.

5 Merényi i.m. 333. o.

6 Uo., 476. o.

7 Fábián István, A konzervatív Berzsenyi H Fábián István, ízlés és irodalom, Pro Pannónia Kiadó, Pécs, 2004,185. o.

51