Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 6-7. szám - Tóth Erzsébet: Tárcák
TÓTH ERZSÉBET Tárcák CSENDES MAGYARORSZÁG A nap híre kétségtelenül a látványhadsereg felállítása volt. Úgy tűnik, kezd a Honvédelmi Minisztériumban valakinek derengeni, hogy kár volt olyan nagyon sietni a honvédség leépítésével, ezért gondolhatta, hogy legalább Szent István ünnepén statisztákkal pótolja a felavatandó 48 tisztet, és melléjük állíttatott még kétszázat a fiatalok és kiöregedettek közül. Az talán már csak keveseknek jutott eszébe, hogy amit élünk, az sajnos maga a valóság, nem pedig film. Hiszen a valóságot is abszurditásként éljük meg, alatta, vagy fölötte létezhetünk csak. „Ha ez most valóság, akkor jó lesz nyitva tartani a szemem.” Paul Auster mondata létünk mottója is lehetne, életünk maga a megvalósult abszurditás. Ugyanakkor a valóság ezen a szép napon egy nagyszerű filmbe költözött, ott nézhette meg, aki akarta, aki nem vitte ki sámliját a Duna-partra. Ha otthon maradt, láthatta a Hír tévében este hatkor Dárday István és Szalai Györgyi filmjét, a Csendes Magyarországot. Már az is csoda, hogy egy film, mely dokumentumfilmnek nevezi magát, film is és dokumentum is egyben, a dokumentálás nem válik a film rovására. Papp Ferenc képein olyan szelíd méltóságot sugároznak a tájak, az emberek, a zászlók, a zarándoklat résztvevői, hogy az ember néha elcsodálkozik: ilyen is tud lenni egy ország? Vagy ők is mi vagyunk? Vagy lehetnénk-e mi Ok? Teréz Anya számomra egyik legfontosabb intelme így hangzik: „Ne várj másra. Kezdd el magad.” Nos, ők elkezdték. Mit is ? Visszafoglalni Magyarországot. Az új honfoglalást. A Nemzeti Zarándoklatot, melyet idén májusban Köteles László, Komlóska és Lesovics Miklós Pálháza polgármesterei kezdeményeztek, nem kísért semmiféle médiacirkusz, de még a minimális figyelmet sem kapták meg, mondhatjuk: elhallgatták. Persze, nem az El Camino útját járták, csupán kicsi falvakból indultak Budapest felé. Ha Dárdayék stábja nem kíséri végig útjukon őket, akkor most már hírünk sem lenne róluk. Viszik a táblát a falunevekkel, ahonnan jöttek, mely név nekik talán a legdrágább, hiszen életük színtere. Viszik a zászlókat és önmagukat az ország négy égtája felől elindulva az ország szíve, Budapest felé. A Szent István Bazilika előtt összeillesztik a kereszt négy részét, és magasba emelik. A keresztet nem csupán szimbolikusan rajzolták Magyarország testére. Visszavették Magyarországot, a kereszténység, a becsületes emberek, a csöndesek, a megalázottak és megszomorítottak számára. Akiktől lassan elveszik a postát, az iskolát, a templomot, a vasutat, munkájuk értékét és lehetőségét, a megvalósítható és élhető világot. Elszánt és természetes akaratot fejez ki a zarándoklat. Az ország minden tájáról a polgármesterek által indított és toborzott zarándoklók semmi mást nem akarnak, 58
