Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 5. szám - Szilárdi Béla: Amit megélt, azt teljességgel élte

amikor a levelet olvasni kezdi, szeme csillogó fénnyel telik meg, lélegzete felgyorsul. „Bocsánatot kérek, Tiszteletes úr, hogy levelemmel értékes perceket rabolok el öntől. Talán még pimaszságnak is veszi tőlem a bátorságom, de nem tudom tovább titkolni azt a vágyat, hogy megtudjam öntől az igazságot. Remélem, hogy kérésem, amit szívemben hordozok, meghallgatásra talál, és megnyugtató választ kapok kétségeimre. Tudom mennyire értékes az ön ideje, mégis veszem a bátorságot, és önhöz fordulok. Egy tizenhét éves fiatal lány szól önhöz, aki bár családjától körülvéve él, mégis válaszra várva, magányos...” A továbbiakban a levél tartalma akörül kószál, hogy egy fiatal lánynak mennyire nehéz megtalálni a helyes utat, miközben kétségek gyötrik világgal és Istennel szemben. Egyedül amiben reménykedhet, hogy a nagyra becsült lelkész majd fogadja, és pártfogásába veszi, majd levelét így zárja: Válaszát azonnal a következő címre kérem, Fjodor Wassiljevitsch Wilm és Louise Gustavovna Dimidov utca Lischin ház 5, N5-ös lakás. A legbensőségesebben titoktartást kérek, tisztelője Louise Salomé.” Még nem bújt ki a tojáshéjból, de Lou már kamaszlányként is - hogy tervét megvalósítsa - a leglehetetlenebb megoldásokat tudta kifundálni. El is éri, hogy Gil- lot titkos órákon fogadja, ahol aztán a tanításon kívül más dolgok is történnek. A család csak akkor szerez tudomást kettőjük kapcsolatáról, amikor a lelkész, Lou anyjának megvallja, lányával házassági tervei lennének. Korábban már megtudtuk, mi lett ennek a vége. Lou szívében egy világ dől össze, a szülők meg a lányt Svájcba küldik. Ettől kezdve Gillot progresszív betegségbe, érzelmi függőségbe fog szenvedni. Kapcsolata Louval nem szakad meg. Idővel visszatér abba a formába, amiből lényegében kinőtt: apa-gyermek, kötődésbe. O lesz tíz év múlva az a pap, akit Lou „kényszerít”, hogy megtartsa az egyházi szertartást a Friedrich Carl Andreas-szal megtartandó frigyéhez.

Paul Rée bemutatását ott kezdem, ahol a lelkészét befejeztem. Nála az érzelmi függőség már ismeretségük elején kialakult. Bár valószínűleg nagyon korán átlátta kapcsolatuk „egészségtelenségét”, szakítani mégsem tudott. Lou nem volt hajlandó sem rövid, sem hosszú távon Rée nélkül valamit is tervezni. Ugyanakkor, jelezve, hogy közöttük szexről szó sem lehet, kinevezte őt bátyjának. Amikor ez nem volt elég, figyelmeztette a fülig szerelmes férfit, hogy ő továbbra is csak az első nagy szerelméhez, Gillothoz érez vonzalmat, és hozzá hű marad. (?) A testvérként kezelt Rée-t, amikor „erőszakoskodni” próbál, testvérállatnak nevezi. Az amúgy is kevés önbizalommal rendelkező „Brüderli” attól való félelmében, hogy kapcsolatuk megszakad, nem ellenkezett. Mégis, ha valaki az éjszakai Berlin utcáin, egy magában beszélő té- bolygó, riadt tekintetű férfit látott sompolyogni, annak nem lett volna nehéz kitalálni, Paul Rée az illető. Hát igen, függőségi kapcsolat esetén az egyik partnert foglyul ejti a kín, a pánik és az elkeseredés. Amikor a szerelem a mániákus megszállottság jegyeivel rendelkezik, eltérítheti az embert még akár attól is, hogy legalapvetőbb életszükségleteivel foglalkozzon. Pedig a filozófusnak tanult, jómódú (igaz, szerencsejátékokon gyakran veszít, és ilyenkor kölcsönre van szüksége), tizenkét évvel idősebb Rée, mindent megtett volna, sőt meg is tett Lou kegyeiért. A szép, szellemes, fiatal Lou életének legboldogabb fázisa volt a Rée-vel megélt - akkor bűnnek

48