Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 5. szám - Szilárdi Béla: Amit megélt, azt teljességgel élte

számító vadházasságban töltött „kötetlen” évek sora. Egyszerre aztán megváltozik minden. Egy ismeretlen férfi követel Lou életébe bebocsátást. Az addig céltudatos, önbizalomtól duzzadó Lou most tanácstalan, nem tudja mit tegyen. A jóképű ori­entalista Friedrich Carl Andreas győzedelmeskedik. Lou utolsó húzása Rée-vel szem­ben, amikor - pironkodva ugyan - kérdezi: „Ugye nem haragszol, hogy hozzámegyek Andreashoz? Rée rezignál tan válaszol: „Minden amit és ahogyan teszel, rendben van.” Ezután elhagyja Berlint, és többé nem hallani róla. Friedrich Carl Andreas különleges ligura. Lou önéletrajzi visszaemlékezéseiben úgy mutatja be, hogy egy borús napon, feltűnően jóképű, szakállas férfi kopogtatott ajtaján. Rövid bemutatkozás, majd heves szóváltás után kijelentette, feleségül veszi Lout. Az (akkor) huszonöt éves asszony ellenkezik. Erre a nagydarab, rabiátus férfi bicskát ránt, és a pengét saját mellébe vágja. Lou kétségbeesetten orvos után kiállt. Aki aztán, sietve a helyszínen is van, és megmenti Andreas életét. Pár hónap múlva - Gillot segédletével - megtartják az esküvőt. A legszebb, hogy ezután a szex nélküli házasságban - Lou talán apjára gondolva, kedvesen „öregnek” nevezi a tizenöt évvel idősebb Andreast - még egymást segítve, negyvenhárom évig élnek közös háztartás­ban. Friedrich Carl Andreas valóságos nyelvzseni. Már nagyon kora ifjúságától kezdve ír, és beszél a következő nyelveken: angol, német, holland, francia, latin és görög. Há­zasságkötésük évében a berlini egyetem perzsa és török nyelvszakán professzornak nevezik ki. Pár évvel később, önhibáján kívül, elveszti állását, és ettől kezdve mint nyelvész, teljes anyagi függésben Loura hagyatkozva él, dolgozik. Megjegyzendő, hogy Lou ebben az időben már ismert írónő. Novellái, regényei nagy példányszám­ban kelnek el. Még a házvezetőnőt is el tudja tartani, aki Andreas „jóvoltából”, egész­séges lánygyermeknek ad életet. (Nem ide tartozik, de a híressé vált asszony jelentős összegeket küld éhező rokonainak Oroszországba.) Sigmund Freud és Friedrich Pinales megjelennek ugyan a színdarabban, de sze­repük nem jelentős. Freudról már részletesen beszéltünk. Alakja, munkássága külön­ben is sokak számára ismert. Pinelesé - aki szintén orvos volt - viszont annál kevésbe. Lou sem ír róla sokat, pedig a hosszú éveken át tartó, kizárólagosan érzéki szerelem talán megérdemelte volna. Pinales mindenekelőtt a nőt, a női „bájt” vette észre Lou- ban. Az asszonyt a férfi már első látásra elbűvölte. Felkeltette benne a fizikai vágyat. Az orvos csillogó tudása ezúttal csak másodlagos, elhanyagolható tényezőnek bizo­nyult. Pinales nem lehetett alárendelt. Övé volt az „igéző” ismeret. Orvosként is értett ahhoz, hogy Louban a gátlásokat, a neurotikus emlékeket oldja. Elvezette őt ahhoz a ponthoz, amikor az asszonyból a szex nemcsak félelmet és ellenkezést vált ki, hanem egyesülési vágyat. Amiért az idősödő Lou később kapcsolatukkal nem nagyon di­csekszik, arra vezethető vissza, hogy rájön, a nagy szerelmekhez több kell, mint az állati ösztöneinknek kielégítése. Kapcsolatuk többször félbeszakadt - egyszer éppen Rilke miatt -, de csak azért, hogy utána még nagyobb vehemenciával folytatódjon. Rainer Maria Rilke (Eredetileg René, Lou adta neki a (szerinte) jobban hangzó Rainer nevet.) Találkozásuk története 1896-ban kezdődik. Az akkor húszéves, már „szárnyait bontogató” költő egy számára rendkívül érdekes vallásfilozófiai értekezést 49

Next

/
Thumbnails
Contents