Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 5. szám - Szilárdi Béla: Amit megélt, azt teljességgel élte

mindig megközelíthetetlen. Bécsben vagy Párizsban ugyan találkozik hírességekkel (Frank Wedekind, Richard Beer-Hofmann, Gerhart Hauptmann, August Strindberg, Martin Buber, Peter Altenberg, Borisz Paszternak, Viktor von Weizsäcker, Gróf Keyserling, Arthur Schnitzler), de ezek a kapcsolatok felszínesek. Talán Schnitzler, aki valamivel „többet” kap? Szerinte: „Lou lassan asszonnyá válik.” Mindenesetre ekkor már egy egész férfisereg munkálkodik a gyönyörűséges teremtmény szűztelenítésén. Nem egyszerű eset, aki körül olyan hírek szállingóznak: akit megérint, azt hol hirtelen menekülési, hol maradási kényszer jellemzi. Nem tudni, hogy egy olyan nő, mint Lou, aki játékos és kíváncsi természetű, aki szeret mindent a Másik oldaláról is szemügyre venni, mennyire érzett együtt a hoppon maradt hódolókkal. Akit viszont közelébe engedett - „előbb egy idegenre néztem, közben láttam, hogy zúzza szét távolságunkat a szenvedély” -, az biztosan nem bánta. Foglalkoztatta a szerelembe esés problémája. Alkatának megfelelően gyakran váltott át „férfi szemre” és férfiúi nézőpontra. Arra volt kíváncsi, hogy a férfi mit szeret a nőben. A Die Erotik c. könyvében többek között olvashatjuk: „A szerelembe esés bekövetkezhet úgy, hogy benső világunkban várni kezdünk valakire, hosszasan készülünk az esetleges találkozásra. Érheti a szerelem az embert úgy is, akár a villámcsapás, amikor is minden előzetes készülődésnek és elképzelésnek ellentmondva váradanul és megmagyarázhatatlanul gyakorol ránk valaki hatást.” Még mielőtt a darabban szereplő férfiakra térnék, említést teszek egy nagyon érdekes tulajdonságáról. Adottságáról, hogy teljesen elmerüljön a szeretett férfiú lényében. Ez a rendkívüli azonosulás különös szerelmi tüzet gyújtott partnerében. Nem egy férfi meséli később, hogy „életem során soha nem találkoztam senkivel, aki ilyen gyorsan, ilyen jól és tökéletesen megértett volna, mint Lou.” Melegen sugárzó, mélytüzű kék szemével - miközben egy passzív női szereppel azonosult - érezni tudott. Csendes, de rendkívül odafigyelő hallgatóság volt a partner, a férfi számára.

Nézzük tehát, a számunkra érdekes kapcsolatait. Köztük volt olyan (Nietzsche), ahol ő hagyta viszonzatlanul az iránta feléledő érzelmeket. Volt olyan (Paul Rée), ahol érzései már ott motoszkáltak a szerelem határán, azonban, annak koraisága, felkészületlensége miatt, az csak testvéri kapcsolati szintre korlátozódhatott. Volt, ahol erős szabadságvágya, illetve az apa-lányérzés (Hendrik Gillot) mutatta fel a határokat. Volt olyan viszonya, ahol jelentősebb részben fizikai ösztönei elégültek ki (Pineles). Volt olyan, ahol a szerelem mind szellemileg, mind fizikailag kiteljesült (Rilke), azzal az érdekes színezettel, hogy ebbe az anyai érzések is belevetültek. Volt olyan, ahol egyéb gátló körülmények miatt nem lett teljesebb férfi-nő kapcsolat (Freud). A szereplők többnyire alkotó emberek, ezért még egy Lou idézet: „A szerelmi állapot az alkotók számára az egyik leginkább kívánt állapot, hiszen ez az állapot úgy mozgósít alkotóenergiákat, ahogyan semmilyen más erő.” Most jöjjenek a karakterek, nem a színdarabban való megjelenésük sorrendjében.

Hendrik Gillot valóságos férfiszépség, a szentpétervári holland kolónia protestáns lelkésze, negyvenkét éves, amikor egy huszonöt évvel fiatalabb csitri titokban levelet csúsztat a kezébe. A férfi az esetnek nem tulajdonít jelentőséget, de később,

47