Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Szilárdi Béla: Amit megélt, azt teljességgel élte
Autoerotizmusból fejlődik ki a nárcizmus. Azt is mondhatnánk: a nárcizmusos kielégülésfajtája az autoerotizmus. A nárcizmus közbülső szakasz, az autoerotizmus- tól a tárgyszeretet felé vezető úton. Mit tekintenek autoerotizmusnak? Ha igaz, hogy a nárcisztikus libidó, egyben az önlibidó is, akkor az autoerotizmus olyankor történik, amikor az én, a saját testet, önmagát szállja meg önlibidós erotikus energiával. A kezdeti szakaszban ez az energia visszatevődik az émt - és önmaga felé fordul - tehát a saját testre. így alakul ki az autoerotikus kielégülés. Az autoerotizmus nem kívülről előidézett, hanem a szervezet belsejében keletkezett nemi ingerület. Freud szerint „az akár kívülről, akár belülről keletkezett olyan ténykedést jelent, melynél a nemi ösztön tárgya az önszemély.” Az anyamell szopása után az autoerotika legelső és leggyakoribb formája az ujjszopás. A kisgyermekek ujjszopása (normális, mondhatni természetes jelenség), jó példa arra, hogyan történik valamely erogén zóna (még tudatlan) autoerotikus kielégülése. A gyerek szája ingerlésével örömet szerez magának. Egy idő után azonban minden szülő türelmetlenül várja (és elvárja), hogy a gyereke elhagyja ezt a szokást. Jó esetben idővel legtöbbször magától elmarad. (Most ne foglalkozzunk azzal, mi van akkor, ha nem.) Később ez a fajta örömszerzés az, ami (tovább) fejlesztve a száj erogén zónaérzékenységét segíti. Azt, hogy milyen lesz a szex, soha nem tudhatjuk előre, de egy jól sikerült csóknál elég pontos következtetéseket lehet levonni az elkövetkezendőkről. Aki a hálószobában a nyelvnek nem ad teret, az a szexben sem számíthat olyan izgató játszadozásra, ami életre kelti a másikban a szunnyadó vágyat. (Máskülönben ez az alapja - a csókolózás élvezete mellett - az olyan „orális vigasztalódásoknak”, mint az édességek szopogatása.) Ezután Freud belevág a közepébe, amikor azt latolgatja, hogy a későbbi szakaszban az onánia lesz a legismertebb autoerotizmus. Lou már a kezdetektől (serdülőkor) „bűntudattal és rosszul gyakorolva” próbálkozik, illetve egyáltalán nem mer maszturbálni, mivel évszázados előítélet, szemlélet szerint iszonyatosan veszélyes, egészségrontó, és kárt okoz vele magának. Ehhez jön még, hogy a kereszténység szerint ez a tett Onan vétke, vagyis bűn. Egyes papok és vallásos orvosok hajlamosak voltak szinte minden betegséget az önkielégítésre visszavezetni. Ezen mára az egyháziak meg az orvosok is túljutottak, ám az előítélet tovább él. (Talán ezért is megbocsátható Lounak, hogy még az „utolsó”, a pszichoanalitikus szerepében is, az onanizálást mindenféle betegségek előidézőjének vélte. Rossz diagnózist állít fel a leukémiában haldokló Rilkének: „kevesebbet kellett volna onanizál- nod, akkor nem lettél volna beteg”. Rilke az utolsó perceiben megpróbál védekezni, megértést remél nagy szerelmétől: „talán most látni fogod, hogy tévedtél”.) Ugyan a fiatal Lou már korán felteszi magának a kérdést: „Önmagunknak miért ne szerezhetnénk örömet ?” mégis, csak felnőtt asszonyként tanulja meg, hogyan jusson kielégüléshez. Figyeli magát, azt akarja megismerni, „mi történik bennem” az izgalom különböző szakaszaiban. A kihasznált lehetőséget szabadságként éli meg. Keresi azt a pontot, ami ebben a szabadságban élés, és a szabadságtól való (korábbi) megfosztás szituációjának variációs lehetőségét jelenti. Most úgy érzi, kielégülése teljes kontrollt biztosít a teste fölött. így már nem függ a partnertől. Később megkönnyebbülve tudja 43
