Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 5. szám - Szilárdi Béla: Amit megélt, azt teljességgel élte

arra továbbra sem volt hajlandó, hogy elváljon tőle. Viszont Lou minden áron független akart maradni, miközben Andreas képtelen volt elviselni azt, hogy Lout - valamilyen formában - ne tudhassa a magáénak.

Lou számára a kötöttség elviselhetetlen. Odáig megy - bár nem követel férfiak nélküli világot -, hogy kijelenti: a férfi jelenléte egyáltalán nem fontos. Még nem tudja, szellemmel töltött erotikus kapcsolat lesz, ami segíti, létrehozza férfiakhoz való közeledést. Kezdetben védi magát. Aki nem odaadó szerelmes, azt nem éri csalódás. Aki váltott hímekkel táplálkozik, az ágyban teljesen kiegyensúlyozott lesz. Ezzel függetlenségi állapotot szerez. Milyen modern. Ma ez így hangzik: „a testi szerelemnek önálló, de epizodikus szerepet kell betöltenie minden ember életében, s ehhez mindenekelőtt szabaddá kell válnia”. Arról a testi szerelemről beszélünk, ami akkor igazi, „ha szabad választáson alapul”. Érdekes, hogy már Lou is tudta, ami ma így hangzik: „de az egyén szuverén és kizárólagos joga eldönteni, hogy fenntartja-e döntését, vagy megváltoztatja”. És ami meglepő és mintha Lout igazolná: „A frigiditást is fogjuk fel a szabadságvágy termékének”! Az idősödő, szerelmekben tapasztalt Lou szerint „A nőt a gyönyör valójában nem szabadítja fel, ellenkezőleg, bilincsbe veri?” Micsoda változás. A tinédzser Lou még egészen másképpen látta. Tapasztalat híján úgy gondolta, hogy az elérhetetlen, tiltott vagy akadályozott „dolgok” mindig sokkal izgalmasabbak a valóságnál. Talán ezért akarta minél később átélni, megismerni a szexet. Mert, ha valami valóra válik, akkor az már (bizony) nem álom.

Mielőtt megpróbálom magyarázatát adni, miért akarok Louról, és a furcsa szerelmeiről színdarabot írni, ugorjunk életének utolsó fázisába. Ugyan még ekkor is megismerkedik egy újabb „tudós” férfival - aki lángra lobban -, de idős életkora, ezen kívül a negyven éves korától kezdődő potenciális nehézségei kizárják, hogy reménykedjen Lounál. A híres pszichiáterről, Sigmund freudról beszélek. Az ő pszichoanalízise talán segít megérteni, ennek a valóban különleges asszonynak a férfiakkal való kapcsolatait, vagy tudatos-tudatalatti viselkedése természetét, f reud úgy látja, hogy a függetlenséget és önbizalmat - a szellemileg és érzékeiben koraérett lány - az autoerotizmus megerősítésével, és annak révén élte meg. Másutt így folytatja: „A tragédia abban rejlik, hogy hiába független, nem tud az eredendő nárciz- mushoz visszatérni.” Magyarázatként hozzátehetjük, hogy „nárcizmusnak nevezzük az énnek azt a korai fejlődési fázisát, amelyben az én szexuális ösztönei autoerotikusan elégülnek ki.” Első hallásra, ez valami nagyon komplikált fenyegettetésnek hangzik. Eliába áll itt egy önelégült, irigylendő, különösen szép nő - akit a férfiak ugyan csodálnak -, mégis boldogtalanságra van ítélve. Hogy is van ez ? Hogy megértsem, megpróbálok az időben visszamenni. Azt már tudjuk, hogy a férfiakkal való kapcsolata sosem volt zökkenőmentes. Hosszú évekig félt a szerelemtől, intimitástól. Még akkor is, amikor a férfiak szerelmi fájdalomtól szenvedtek a közelében. Minden hiába, mert ő inkább intellektuális „testvéri” barátságokról álmodozott. Ezért aztán a testi kapcsolatokra - az utolsó pillanatban - következetesen nemet mondott. Mikor és mire támaszkodva találja meg ő«jét ? Volt-e egyáltalán, megélte-e az autoerotizmus érzését ? Freud azt mondja: „A nárcizmus kettős iránya Lou kórrajzát adja.”

42