Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Sarusi Mihály: Áruló. Áruló! Áruló? "Áruló"
lés meg sem történt, a tárgyalásról hogy lett volna még szó, ám az ítélet már megvolt. Azelőtt, hogy elítélték. Mérlegre tettek volna bármit! Amikor nem is igen volt mit megmázsálni. Más is szidja az oroszokat, mégsem kopertázzák be! Na, jó, a zászlóégetés. De hát ő csak ott volt. Épp elég. Mért nem jelentetted?! Nyomoztunk utánatok két kerek hétig! Volt, amikor tizenkilencen jártuk a környező házakat, közel eső kocsmákat, iskolákat... Szakértők seregét kellett bevetnünk, hogy földerítsünk benneteket. Mennyi pénzébe került ez a Magyar Népköztársaságnak, mennyibe?! Akkor kapta a negyedik nyaklevest. Két hekus: tizenöt pofánverés. Számolta, végeredményben ennyit kapott. Az apja nem verte, úgyhogy. Kezdhette a hozzászokást a felnőtt szocialista életre. Hát, attól függ. Hallott egy másik diákcsapatról, amely részegen végigordította a szomszéd kisváros főutcáját komcsi- és szovjetellenes jelszavakkal, a felét leültették pár hónapra, igaz, nem évekre, annyira azért nem szaladtak el a szocialista törvényességgel, nem, de az elsőrendűt egy időre leültették, párat fölfüggesztettre ítéltek, a többit csak jól elagyabugyálták. A verés, természetesen, valamennyinek kijárt. Hogy merészeltétek ti, a nagy magyar Zaránd-világ taknyos kőikéi a Szovjetuniót gyalázni ? Hazánkat, a szocializmust. Az övékét. A mienk meg: szívta a fogát. Jobb esetben. Vagy beállt. O szívta is a fogát, meg be is állt. Tehetett mást? Mi mást tehettem. Utóbb, amikor megint rászálltak. Tán mert nem volt az ő környezetében besúgó. Ügynökmentes Magyarország-fertály? Nem hogy utcányi, vágyálmaik szerint családnyi sem lehetett volna lehetséges. Munkahelyenként meg legkevesebb egy dukált. A másik hogy az egyiket ellenőrizze. Bár átküldhették a testvérvállalattól, az első vagy a második szomszédból. 1979-ben, amikor elővették a zászlóégetést, hogy ezzel megzsarolva beszervezzék, választhatott: éhen hal családostul, vagy csak belerokkan a kőkemény kétkezi dologba. (Valamivel később a barátja, Matyi is majdnem így járt.) Vagy időnként - legalább a látszat szerint! - ’jelent’ ezeknek. így döntött. Persze, rosszul. Ha akkor tudta volna, hogy végződik ez az egész, a képükbe nevet! De az 1970-es években ki remélt ilyet? Hogy kimenjenek az oroszok, a kommunizmus meg oda kerül, ahol a helye van... Honnan gyanította volna. Tán akkor sem mer nemet mondani. Onnan még kőkemény tíz év. Egy élet. Annak, aki éppen akkor neveli neveletlen gyermekeit. Ad enni azoknak, akik feléje tátják éhes - édes! - kis szájukat, neki tárják ki szeretetre szomjas kis szívüket. Nem jó évtized múltán, amikor már minden eldőlt! Az ő életében. 16
