Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 5. szám - Sarusi Mihály: Áruló. Áruló! Áruló? "Áruló"
Nem a tiédben, az övében. Matyinak volt igaza. A vallás... menedék. Ezek elől. Azoktól. Tőletek. Lassan vége a temetésnek, és még alig fogott kezet pár emberrel. Pedig szinte mind ismeri. Egyikről-másikról maga is jelentett. Többekről gyanítható volt már akkoriban, hogy mások vannak ráállítva. Az emberre nem bízhattak egy egész várost... A felét sem. Egy utcát tán. Matyi eljátszott azzal a gondolattal: mi lenne, ha utcaregényt írna olyképpen, hogy beleálmodja-beleképzeli 57 házszámot viselő belsőzarándi szülőutcájába... az akkori zarándi magyar világot? Ezt a mi Közép-Zarándunkat, amelyben ott van az a másik kettő is. Szinte a teljes magyar világ. Zarándtól Zarándig. Mert ő nyomozta ki levéltárban, könyvtárban, a régi öregeket hallgatva, őket faggatva a Körösöktől a Fertőig, meg vissza, honnan is ez a mi Nagy-Zarándunk. Ázsiától fogvást. Na, erről lebeszélte, hagyjuk Ázsiát, elég lesz anélkül is. Úgyis elég gyanús lesz, olybá veszik, tagadja a finnugrászatot, törökös, amitől isten ments, jönnek az ENSZ- csapatok. Persze, van Ázsiában is Zaránd nevű helység, több mint bizonyos, hogy közünk van egymáshoz, de. Nem elég, ha spionvilágnak képzeled a magad utcáját? Mert, természetesen, ha már lúd, legyen jó kövér és nagy mája: ahány ház, annyi eset az ávóval. A III/III-ról szinte ő sem tudott. Nem részletezték! Öt meg nem érdekelte. Egymás közt ávóról beszéltek. Egymás közt: a barátokkal. „Egymás közt” az ávóval sosem. Ahány házszám, annyi történet... 1944-től, hogy betették a lábukat (1944 őszén) Belső-Zarándba (Kilső-Zarándba csak 1945 tavaszán). S még nem hordták el az irhájukat, 1985-ben. így emlékszik, akörül lehetett, amikor Matyi tervezgetni kezdte kopóregéjét. Abból sem lett semmi. Az a pár kötet. Hányadik is lett volna a Kopórege? A szeretet, amit maga után hagyott. Könnyes lányarcok a sír körül. Nem a volt szeretőié! A lányaié. Meg Kata asszony. Neked milyen könnyű lesz ez a föld? Ugyanaz. Majdnem. Jó, hogy hozzá sem fogott. Mire nekilátott volna befejezni, amit eltervezett, jött a kaszás. Ezekért mikor jön? Látja, nem idepofátlankodnak? Az ott az egyik tartótisztje volt. Ö nyaggatta a legjobban, mélyebben, hatoljon mélyebbre a jelentéseiben! Ne ragadjon meg a fölszínnél, az elevenébe! Vágjon mélyre, sebezzen! Inkább, mint ez a langyos dünnyögés. Hogy nem szakad le az ég! Tán ő is: átállt. Mint, hallja, nem egy. Egykor azoknak, most ezeknek szolgál. A Szolgálat. Titeket meg. Tán már jegyzi is (fejben, mert ezek arra is képesek), kik tették tiszteletüket ennek az örök ellenzéki Matyinak a temetésén? 17
