Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 4. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 15.)
noha naponta együtt lubickoltam vele a medencében és tanulni vágyó kíváncsisággal figyeltem mindenre, ami vele, körülötte történik, mindenre, amit mond, és amit hall. Kamaszoknál nagyon fontos választóvonal szokott lenni az életkor. A nálam egy évvel fiatalabbak problémáira, mondanivalóira például én sem figyeltem annak idején, az egy évvel idősebbekre viszont kölöncként akaszkodtam, ha hagyták. Strandunk egyetemistái körül azonban hiába sündörögtem. Napi testközelségük ellenére olyan távoliak voltak számomra, hogy leginkább legendák nyomán tudtam róluk. Ok viszont nyilván tudták, bár soha nem hozták szóba, hogy „a cseléd öccse” vagyok. Nem kellett alázatoskodnom, de nem is aláztak meg. Tudomásul vettek és jól elvoltam ott, az úri kompániában. Hozzávetőleg tucatnyi fiatalember és egyetlen ifjú hölgy tanult akkoriban egyetemi szinten a tizenhatezer lelkes Püspökladányban. Öten-hatan jártak naponta strandra. Mások ritkábban látogattak el. Utóbbiak közé tartozott Csenki Sándor, aki abban a megtiszteltetésben részesített, hogy szellemi segédmunkásnak alkalmazott. Ö ezt úgy fogalmazta, hogy szívességet kér tőlem. Nem tudom hol járt egyetemre, de magánpasszióként Mátyás kori népmeséket gyűjtött a püspökladányi cigányvárosban, ami a falutól elkülönülve, a Borbás-tó mellett volt. Dorogi tanító úrtól is támogatva végezte az azóta országosan is méltányolt gyűjtőmunkáját. Engem is a tanító úr ajánlott figyelmébe. Az volt a dolgom, hogy lejegyezzem azoknak az idős cigányoknak a szövegeit, akikkel ő összeismertetett, és neki nem volt elég ideje a meghallgatásukra. Életem kiemelkedő eseményeinek egyike, hogy negyedik elemiben a már többször említett Dorogi Márton lett a tanítóm. A második magyar dolgozatírás után ketté- markoltra az összegyűjtött irkákat és felét nekem nyújtotta. „Holnaputánra kijavítod és elhozod hozzánk, a házhoz” - utasított az osztály szeme láttára és füle hallatára. Még háromszor megfelezte velem a javítandó dolgozatokat a tanévben, a következőben pedig sokat segített abban, hogy a református egyház támogatását is elnyerve, polgári iskolába iratkozhassak. Dorogi Márton mellett a másik nagyszerű püspökladányi néptanítónak, idős Csenki Imrének volt fiatalabbik fia Sanyi, és amikor cigánymeséket kezdett gyűjteni, már egyetemista volt. Egyetlen egyetemista, aki barátian és hosszan is beszélgetett velem, például a mesegyűjtés értelméről. Én meg eldicsekedtem neki, hogy anyám és testvérei valamennyien az öreg Csenki, vagyis az ő apja elébe jártak iskolába. A Püspökladány körül zajló háború végső napjaiban, 1944 októberében, halálos lövés érte. Olyan ember volt, akiről a némák is ékesen tudnának beszélni. Csak egyetlen csendes percet szántam emlékezetének. Azért, hogy elmeneküljek az elérzékenyülés esetleges támadása elől, újabb hasizomgyakorlatot akartam végezni, de csak egy nyögés lett belőle. Visszahuppantam a székbe, amiként a strandon hullottam le annak idején a nyújtóról egy Tomka Jancsi 79
