Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 4. szám - Benkő Krisztián: Propaganda, dokumentarizmus, esztétikum
metonímiákban. A falakon „véres seb”-ek (108) tűnnek föl, „mintha undok járvány lepte volna el a házakat” (14), majd „az idegen megszállások, mint a hullafoltok terjednek az ország testén” (81). A fertőzés, akár a himlő hagy nyomot a „fehér papírragya verte ki megint a házakat” (104) képben. „Nem engedik lélegzethez jutni, nem engedik eszmélni a várost” - írja Tormay. - „Mire felébred, addigra már elborította egész testét a vérbajos vörös kiütés” (249). Végül az írónő látomásában Budapest Vörösmarty Előszaván^ „vén kacér”-ját idéző „kifestett cédá”-vá (227) változik. A Bujdosó könyv elbeszélője több helyütt kísérletet tesz „a destrukció plakátjai” (280) leírására. A műfaj antikvitásból örökölt retorikai szakága az ekphraszisz, mely a két médium (kép és szöveg) kölcsönhatásában szintén „a nyelv képi erejéről, képelbeszélő képességéről tanúskodik”. Aki képek értelmezésére, leírására vállalkozik, annak mindenekelőtt a képi fenomén megragadása a célja, és beszámol a befogadóra gyakorolt hatásáról is: „lehetővé teszi, hogy többet lássunk”.7 19,36 Összehasonlításképpen idézném Tormay és Kosztolányi képleírását Berény Róbert plakátjáról: Bujdosó könyv „Óriási plakátok jelennek meg. Egy tátott szájú tengerész rohanó alakja. A feje fél méter, két karja lehet három is. A kezében maga fölött vörös szöveten viszi rohanva a szót: Fegyverbe!” (421) Édes Anna „Ebben a bénulatban nem volt se mozgás, se hang, csak egy kép mozgott és üvöltött, az a plakát, mely ezt ordította: Fegyverbe, fegyverbe!, az a vad, őrült matróz, aki egy lobogót rázott hihetetlen lendülettel, egészen összeolvadva vele, s úgy kitátotta csontos száját, mintha el akarta volna nyelni a világot”.8 A két képleírás egyaránt érzékeli a plakát alakjának dinamizmusát, de míg Tormay a verbális üzenetet a vörös szövet felirataként értelmezi, addig Kosztolányi elbeszélője a szavakat a plakát üvöltéseként hallja: a képleírás nem is a tátott szájú matróz kiáltásának véli a jelmondatot, a száj inkább elnyelni akarja a világot, elvesznek benne a hangok. Tormay nyelvezetére érezhetően hatást gyakorolt a romantikus-szimbolista intermedialitás, a kép, a hang és a szöveg összjátéka, illetve a szinesztézia trópusának gyakori használata. A plakátok percepciója gyakran nem(csak) vizuális, hanem akusztikus hatást is kelt benne: ,,[c]sak a plakátok beszéltek” (260), „egy félig letépett plakát vinnyogott a szélben (...) és megint új plakát rikácsolt a szemembe” (Tormay 17). Az állatias „vinnyogás” és a szembe „rikácsolás” (egy hang látása) megszemélytelenítő9 szinesztéziájának újabb alakváltozata az „új plakát színe rikoltozott” (232). A szövegben a propaganda gyakran nemcsak ideológiai tartalmának verbális üzeneteiben sérti az elbeszélő fülét és szemeit, de a hangok és színek az érzékeket is irritálják: „vi- sított[a]k felém a falak és kirakatok” (104). Az egymást váltó, cserélődő „förtelmes plakátszörnyek” (304) rohanása mint mozgókép szalad az elbeszélő szeme előtt, ahogy peregnek az események, de az idők kerekének megfordulásakor, a vörösök 58
