Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 4. szám - Benkő Krisztián: Propaganda, dokumentarizmus, esztétikum
ámokfutásának végóráiban írja Tormay, hogy a plakátok rémei is figyelték őt és köreit, a képek alakjainak tekintete is figyeli a kép szemlélőjét, ami - a tükör-effektus totális oppozíciójaként - a kép és a vele szemben álló viszonyában a mű és befogadója egymással szembeni kölcsönös idegenség-tapasztalatát eredményezi: „Szaladt az egész utca és mozgását két oldalról nézték a proletárdiktatúra plakátrémeinek a vöröskatonái, vad tengerészei, vérben gázoló félmeztelen munkásai, idom- talan asszonyi szörnyetegei. Tegnap még mindez élt. Most, ahogy haladtam előre, már csak mint egy iszonyú kornak a kísértetei suhantak mellettem visszafelé a falon” (440). A visszafelé pörgetett film - vagyis az események helyszínén mindig jelenlévő szólamának gyakran utólagos rekonstruálása - Tormay elbeszélői technikájának is metaforája lehet. A látvány észlelése és a hangok ellentéteként a szöveg retorikájában felsejlik az érzékek megcsonkítása, a vakság és a némaság is. A vakság képzete egyaránt trópusává válik a nyelv elégtelenségének, hogy a látottak verbális rekonstruálása képtelenség („az át kellett élni” - 9), és a nemzet közönyének, hogy a kevesek tenni akarásának közepette hagyta elfajulni az eseményeket: „lehunyják szemüket a part menti házak, hogy ne lássanak” (76) - írja a Könyv elején. A házak szemét és száját beragasztó plakátok így válnak „a kor minden szégyenének bélyegéivé (185) és a „város mereven hallgat, az arcára ragasztott temérdek vörös plakát alatt” (421). Bár Kassákról Tormay egy helyütt meglehetősen sommás előítélettel nyilatkozik (336), a költő Plakát című avantgárd költeményének „A házak bő garattal öblítik a csendet” sorában maga is él a szájjal ellátott ház antropomorfizmusával. A terror rémületétől megnémult várost túlharsogó plakátok leírásának újabb variánsában egészen eredeti metaforaként maguk a betűk válnak harapásra kész fogakká: „a boltok zárva voltak, vasredőnyeiken vörös plakátok vicsorították a betűiket” (252). Tormay erőteljesen dehumanizáló retorikája - a falakon fölfelé kapaszkodó plakát képétől (14) annak kijelentéséig, hogy „a saját szemetünkből nőtt férgek falnak föl” (273) - Arany János nihilizmusba forduló költeményének sorait is eszünkbe juttathatja: „Közönyös a világ... az ember Önző, falékony húsdarab, Mikép a hernyó, telhetetlen, Mindég előre mász s - harap. ” (AranyJános: Kertben) A Bujdosó könyv pesszimistább pillanataiban néha közel jár ahhoz, hogy a történelem kegyetlenségei közepette az ellenségkép kialakítása közben valójában az Embert is megbélyegezze.10 Sajátos módon a Pokolból előbújó sátáni terror előképe szintén 59
