Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 4. szám - Varga Klára: Múzsakarbantartási alapismeretek

nyomta, míg a sok vér föl nem jött, le nem tisztult a víz színéről. Akkor a legény kapálózni kezdett, látszott, hogy mégiscsak van benne élet. Félt ugyan a jányka, hogyha visszakapja a nyelvét is a legény, méghétszerte szemtelenebb, hétszerte élesebb nyelvű lesz, mint amilyen eddig volt. De aztán meg azt gondolta, az már legyen azoknak a baja, akik így elbántak ezzel a becses testrésszel. Prüszkölt a múzsa, köpködte ki a vizet, rázta le magáról. Segített neki a jányka, hogy levegye a sok vizes holmit, hadd szárítsa meg a nap, mire fölérnek a világba.

Öreganyó a kútnál állt most is, ott várta őket. Kivette a múzsát a kútból, az meg már szaladt is, és huss, föl a létrán, biciklistől fölsuhant az égre, látta is őt a szegény jányka meg a táltosló, mikor a kútba visszafordultak.

Az alsó világban a kút legaljánál lábnyomokat láttak. Arra menekült batyuval a hátán a tolvajok elől a harmadik legény. A batyu hosszú utat jelöl az Álomszótár szerint, hosszú nehéz utat, sok szomorúságot. A tolvajok olyanokat jegyeznek, akik nem hisznek ebben a legényben, látva a nehéz sorsát, és ezért nem segítik. Nem bíznak benne azért sem, mert ők maguk jóval kisebb akadályoktól is meghőköltek a saját életükben, mint amekkorák ennek a legénynek ki vannak osztva. Amikor mégis átjut valami próbatételen, akkor meg azért okoznak neki kárt, mert tudják, hogy ők erre nem lennének képesek. Látják, hogy olyan, mint a gyermek, és amiatt se restellnek bánatot szerezni neki, s vinni tőle, amit lehet. Vakító fehér a hátán az a batyu, amibe ezek folyton belenyúlkálnak, s az a fehérség jegyez ártatlanságot, de sok félelmet is.

A jányka és a táltosló megtalálta végül a harmadik legényt, jött ő magától is, dehogy akart már több bánatot, csakhogy amint a lóra fölült, azok, akiknek a batyuba beért a kezük, nem tágítottak ám tőle. Kapaszkodtak, csimpaszkodtak a táltos hátán, hogy szegény lépésben is alig bírta azt a rengeteg terhet. Amikor a kút aljába értek, a jány- kának kellett fölfele tolni a táltost a múzsával, meg a sok élősködővel együtt, hogy valamit haladjanak. Hanem mikor mégiscsak elérték a kútnak azt az alját, ahol csupa- csupa kristályok voltak, és oda folyt be a hegyi patak éltető gyógyvize, abba a legényt rögtön belefürösztötték ketten. Lángot lehelt a batyuba a táltosló, hogy kiáltozva kapkodták el a tolvajok a kezüket, s vissza is potyogtak mind az alsó világba, ott is a sehol mezőbe. Ott várják, ki jön megint arra nagy vakító fehér batyuval. Hanem azt várhatják ítéletnapig is.

Jól megfúrösztötték, megszárogatták a legényt, míg fölértek.

A legény kivárta velük az éjszakát a csillagok alatt. A csillagok meg körbeállták, meg- gyógyítgatták testét-lelkét. Hajnalban föl is ereszkedett az égi rónán, föl a napba, ott volt neki a helye az idők kezdetétől fogva. A szegény jányka meg ballagdált tovább a lóval, mentek, mendegéltek, most már együtt keresték a kristálykupolás házat, ahol a legény a kereveten várja őket meg a mesét.

42