Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 4. szám - H. Hadabás Ildikó versei
3 3 3 3 H. HADABÁS ILDIKÓ Jób búcsúzása 1. Behunyt szememmel egyre nézlek, porolnék érted, de hiába, nem az arcodat őriztem meg a szavak közti nagy csatákban, nem is a szívedre vigyáztam, pedig, de arra kellett volna! éleztem magam kaszaélen, fényeket suhintottam rólad! Hosszú hajad a földig ér le, holtak fonják már koszorúba, nevetésed minden napomat sosem lesz jövővé szorítja. Szemhéjam mögé elrejtelek. Nevedet a szám ki nem mondja. Hagyom, hadd fájjon, ami voltál, és ami még lehettél volna. 2. Máskor is láttam őket, de akkor messze voltak a kapu aljak árnyában remegtek, aludtak, álomtalanul, Isten érintő keze alatt, emberek távoli elnézésében, kisgyermekek megálló álmélkodásában, abban a szédületben, ahonnan a lélek csendjébe lehet csak zuhanni. Mindig láttam őket, de most, hogy ott álltam a kórházi ágy napok óta ránduló, folyamatos remegésében, abban a szó nem érintette időben, valamennyi arc eszembe jutott, 26
