Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 4. szám - Gál József: Beszélgetés Marosfalvi Antallal

oldalas zászlóképet, egy stációsorozatot és egy különleges, Európában egyedülálló Szent Márton fogadalmi képet az ausztriai Sankt Martin beim Feldkirchen templomából.

Mestereim dicsérete címmel több kiállításodon is láthattuk néhány képedet. Kik ők?Mit adtak Neked? Miért lettek ők a mestereid?

Igen. Van egy öt festményből álló, Mestereim dicsérete című sorozatom. Amellett, hogy legjobb műveimnek tartom őket, amelyekkel művészeti szemléletemet próbáltam megfogalmazni. Nem hiteles arcképszerű ábrázolása nagy személyiségeknek, hanem, elsősorban szellemiségüket, a tőlük tanultakat igyekeztem magamnak - és ez fontos! - magamnak megjeleníteni. Az egyes kiválóságok számomra irányadó életvitele, teljesítménye, vizuális megjeleníthetősége a lényeg. Személyesen csak néhány ilyen mesterrel találkoztam.

Kisgyermekkoromtól kezdve hozott jósorsom Werner Alajos közelébe, aki a szombathelyi Schola Cantorum alapítója volt. Karnagyként néhány halk szóval, si- mogatással kócos fejünkön képes volt fegyelmet tartani, de ami még fontosabb, hogy mi kis senkik ÉRTÉKET mutattunk/mutathattunk fel az ő irányításával. Máig tartó zeneszeretetem ekkor és itt csírázott ki.

Radnóti Kovács Árpád már a polgáriban, később 1954-től a Derkovits Körben, Burány Nándor szintén a Derkovits Körben azzal hatott rám, hogy művészetükben következetesen megőrizték egyéniségüket. Műtermi korrektúrájuk is műteremben mindig személyre szóló volt, azt segítették mindannyiunknak, ami a saját irányunk.

„Mestereim” száma persze végtelen. A KIOE „korszakomban” faltam a világirodaimat. Az egyesület gazdag könyvtára vezetett be a klasszikusok világába, akiket és az újabban megismert vagy a klasszikussá érett kortársainkat azóta is szívesen olvasok. Csak néhányat említek közülük: Dreisert, Hemingwayt - aki egy halászról csodát írt - bizonyítván, hogy nem a sztár a sztár! Hrabalt, aki helyettem fogalmazta meg mit érdemes tenni, hátrahagyni. Azt írta: „minél többször nézek hajdani önmagámra, annál tisztábban látom, hogy mindig magamnak írtam.” Igen, ez egy tartás! Én sem festek a napi kritikának, én nem tudok élmények nélkül alkotni. Olyan életélmények témáim, amelyek mindnyájunkkal megtörténnek, alakítják életünket és milyen jó! és mi is alakíthatjuk értelmes tetteinkkel. „Mesterem” Kondor Béla is, aki azt mondja „nincs fontosabb, mint jelet hagyni.”

„Mesteremnek” vallom John Furnival londoni egyetemi professzort, aki az ausztriai gleisdorffi négyhetes nemzetközi alkotótáborban - műveim láttán ezt mondta: „Különös amit csinálsz, ezt ne hagyd fel, ez Te vagy.” (Ellenpont: egy svájci fiatal zseni, aki négy hét alatt nem csinált semmit, a zárókiállításra egy zöld penésztől ki- szőrösödött húsgombócot állított ki és az újságírók fürtökben lógtak a művészen.) „Mesterem” Bartha László, akinek egy vasi kiállítás előtt elmondtam - Laci bácsi, kizsűriztek ő azt felelte ’Na és?’

„Mesterem” Európa számtalan múzeuma, leghíresebb gyűjtemények és időszaki galériák kiállításai, ahol azt lehetett megtanulni, hogy mi a maradandó érték és mi a

23