Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 4. szám - Gál József: Beszélgetés Marosfalvi Antallal

Erre csak később a Derkovits Körben került sor. Igaz, ide meg nem tudtam olyan rendszerességgel járni, mint sok más társam, mert a napi munka, az esti technikum, szinte minden időmet lefoglalta. Azok a foglalkozások azonban, amelyeknek részese voltam, művészi pályám alakulásában meghatározóak voltak. Én, valójában a Derkovits Körben ismerkedtem meg az alapokkal, hiszen addig semmilyen lehetőségem nem volt a képzőművészettel való tudatos foglalkozással. A Körben kaptam először külső segítséget.

És hogyan kezdődött el a restauráló tevékenységed?

Még a Vasi Műhely korszakában főleg a 70-es években gyakran utazott a Műhely képanyaga. A kiállítások után kisebb-nagyobb sérülésekkel kaptuk vissza a műveket. Egyik kedves, vászonra festett képem L alakban átszakadva érkezett vissza. Ezt meg kellett javítanom. Aztán barátaim is - Simon Iván, Molnár Menyus (Molnár István) rám bízták sérült műveik javítását. Részben a matéria ismerete, részben az „anyag” szeretete szinte magától értetődően segített hozzá a megoldáshoz. Mert ekkor még cipőgyári karbantartás vezető voltam. Nem járhattam az akkori Képzőművészeti Főiskola - lehet, hogy az Iparművészeti Főiskola - restaurátor szakára, de mivel a festés és a grafika valamennyi műfaját, technikáját gyakoroltam nem okozott gondot a fegyelmezett, óvatos és felelősségteljes beavatkozás.

Hogyan lett ezekből az „alkalmijavításokból’’ élethivatás, szívesen mondom ki - életműi

Az 1970-es években Gonda György megyei tanácselnök kezdeményezésére és irányításával már megindult a Képtár építésének szervező munkája. A napi „aprómunkát” a Savaria Múzeumban Bándi Gábor igazgató és Ratkai Ida művészettörténész végezte.

Derkovits és Dési Fduber hagyaték volt a magja a leendő Képtár 20. századi gyűjteményének, amelyeket a mai Mátyás király utcai Derkovits Emlékházban bizony mostoha körülmények között összezsúfolva tároltak. Amikor 1976-ban megkezdődött a Képtár építése - a bizonyosság, hogy az országosan jelentős intézmény ad helyet az egyre bővülő gyűjteménynek - égető szükséget jelentett a nyitó anyag kiállítható állapotba hozása.

1979-ben már a Vasi Műhelyes festő-grafikus művész, művészettörténész barátom, Várkonyi György volt a Derkovits-ház „gazdája”. Gyurka rengeteget dolgozott s tudta mit várhat tőlem segítségül. Leltározta, rendezte a meglévő hagyatékot, fogadta az ajándék műveket. Időnként Új szerzemények címmel kiállítást szervezett a szakma és Szombathely közönsége tájékoztatására, a Képtár építésére kibocsátott téglajegy akció támogatására. Ebben a napi munkában dolgoztam vele - még amolyan „külső” munkatársként. Válogattuk a restaurálásra szoruló műveket. Együtt jártuk a budapesti szaküzleteket a keretezetlen képekhez keretekért, meg egyéb szükséges tisztító és konzerváló anyagokért.

16