Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 4. szám - Czakó Gábor: A fügefa és az ország

János keresztsége, tanítása egyikük lelkét sem érintette meg. Ahogy a Názáreti bölcsessége és csodái sem. Hitetlenségük párbeszédképtelenné tette őket. Tudjuk, hogy ez a hazugság önbüntetése. Létezhet-e elvetemültebb hazug a hitetlen főpapnál?

„Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal teszek így” - felelte ő.

*

Az Örök Bíró nem hagyta nyugton bűneikben a főpapokat és a véneket, hiszen ítélet helyett szabadítást hozott: „hogy általa üdvözüljön a világ” (Jn 3,14-21). Tehát jobb esélyt adott nekik: „Mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Elment az elsőhöz és így szólt: fiam, menj ki ma dolgozni a szőlőbe. Megyek uram, felelte, de nem ment ki. Ö volt a szóval hívő farizeus. Elment a másikhoz és őt is megkérte. Nem megyek, felelte, később azonban megbánta és kiment.

Melyik teljesítette a kettő közül atyja akaratát? A második, válaszolták.” A második a főpapok képviselte országon kívüli többi ember, te és én, aki követni igyekszik Krisztust. Ehhez meg kellett volna rendülniük, hogy szívük kérge lerepedezzen: „Bizony mondom nektek: a vámosok és az utcanők megelőznek titeket Isten országában.” Ma azt mondanánk, zen-buddhista módszer így barmolni a templomban Izrael vezetőit, akik buzgó istentisztelők: nyilvánosan böjtölnek, a parancsokat aprólékosan megtartják, Isten szavára bólogatnak és fütyülnek. (Mt 23) No, tudjuk, hogy a zen Krisztus koránál fél ezer évvel későbbi.

„Eljött ugyanis hozzátok János, hogy az igazság útjára vezessen, de nem hittetek neki. A vámosok és az utcanök hittek neki. Ti azonban ennek láttára sem tértetek meg és nem hittetek.” A főpapok és vének minden bizonnyal el tudták sorolni őseiket Léviig, vagy más ősatyáig. Jézus szerint nem elég beleszületni a választott népbe: megkell térni, szívből! Ahogy Isten személyesen szólít meg bennünket, még ha vámosok vagyunk, vagy utcanők is, válaszolnunk kell neki. Egyenként, személyesen! Neked és nekem.

„Halljatok egy másik példabeszédet. Volt egy gazdaember, aki szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta szőlömunkásoknak és elutazott (messzire).

Amikor eljött a szüret, elküldte szolgáit a szölőmunkásokhoz, hogy beszedjék a termést. Am a szőlőmunkások nekiestek a szolgáknak; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint előbb. Azokkal ugyanúgy bántak. Történt ez a próféták hosszú sorával, Keresztelő Jánosig bezárólag. Utána lehet nézni az Ószövetségben. Végre fiát küldte hozzájuk, mert azt gondolta: afiamat csak becsülnifogják.” Hiszen ő a Messiás!

„A szőlőmunkások azonban afiú láttára így biztatták egymást: itt az örökös! Rajta, öljük meg és mienk lesz az öröksége. Nekiestek tehát, kidobták a szőlőből és megölték.” Nem kétséges, hogy kiről van szó: négy nap múlva beteljesedtek a Megváltó szavai: a főpapok és vének „kidobták a szőlőből”, Izrael közösségéből „az örököst”, és halálra, a rómaiak kezére adták. Abban a hiszemben, hogy ezzel kezükbe veszik sorsukat.

„Amikor eljön a szőlő ura, vajon mit tesz a szölömunkásokkal?”

4