Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 4. szám - Czakó Gábor: A fügefa és az ország

parancson függ az egész törvény és a próféták.” (Mt 22, 37-40) E két parancsból levezethették volna, hogy a Názáreti minden szava és tette Izraelben eddig még soha nem látott mélységű Isten- és emberszeretetből fakad. Már ebből rájöhettek volna, hogy ki ő.

Talán rá is jöttek, de istenszerelem helyett politikában gondolkodtak...

*

Mintha Nagypéntek hajnalának előképét látnánk. Élnénk? Az Evangélium megértését nagyon megkönnyíti, ha az ember megpróbálja beleélni magát az eseményekbe: a jeruzsálemi templomba, a vakok és sánták, meg a főpapok és vének közé, Jézus urunk színe elé...

A főpapok és vének kérdésének lényege ugyanaz itt is, ott is: „le vagy-e a Messiás?” Persze csapda: ha a Názáreti önerőből ügyeskedik, azaz szélhámos, akkor ki kell végezni. Ha azt állítja, hogy az Atyától kapta hatalmát, és az Atya meg ő Egy, akkor álmessiás, és ismét méltó a halálra. Hiába adta ennek rengeteg bizonyságát ? Hiába, mert el sem tudták képzelni, hogy Isten az ő személyük és intézményeik megkerülésével küldötte el a Megváltót. Ezért történhetett, hogy nem hallották a szózatot az égből: „Megdicsöítettem és továbbra is megdicsöítem.” (Jn 12,28) Mennydörgésnek vélték. Ügy viselkedtek, mint holmi tetten ért mai politikus-bűnözők, akik szemérmetlenül állítják, hogy ott sem voltak, ahol elkapták őket.

Nem tudjuk, hogy név szerint kik voltak jelen az első tárgyaláson, de negyednapra, Nagypéntek estéjére kiderült, hogy a főtanácsból csak ketten - Nikodémusz és ArimateaiJózsejléptek túl Izrael és az Ür közti hatalmi-politikai viszonyon, a választott nép szellemi vezetői közül talán csak ők ketten hittek Istenben.

*

Nagypéntekre virradóan Jézus Főtanács hatalmába került. Megkötözték, ütöt- ték-verték, alázták. A tárgyalás célja nyilvánvalóan nem az Igazság megismerése, hanem a vádlott megsemmisítése volt. Hatalmi tett: el kell távolítani az államgépbe került porszemet. A hangulat rettenetes lehetett a szó szoros értelmében: az udvaron hallgatózó Péter rettegésében kényszer nélkül árulta el Mesterét.

A Templomban Jézus vezette a tárgyalást. A maga módszerével. Azon igyekezett, hogy ellenfeleiben föllobbantsa az igazság utáni vágyat, hogy ők maguk lássanak tisztán saját élet-és üdvkérdéseikben. Ha ez megtörténik, akkor, csakis akkor képesek fölismerni és elfogadni az Igazságot. Kérdéssel, az ő szívet szívvel szembesítő módszerével válaszolt a vének és a főpapok kérdésére: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen hatalommal teszek így.” A két tárgyalás közti különbség a hatalomban, a szabadságban és az igazságban van. Nos, az Üdvözítő ezt kérdezte: „Honnan volt fános keresztsége? A mennyből vagy az emberektől?” Azok tanakodni kezdtek egymás közt: „Ha azt mondjuk: a mennyből volt, azt feleli: bát akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk: az emberektől, félnünk kell a néptől, mert Jánost mindenki prófétának tartja.” Milyen jellemző eszmecsere! Csupa gyakorlati érv hangzik el, egyetlen szív sem szólal meg! Az igazság nem játszik, hit sehol! „Ezért ezt a választ adtákJézusnak: Nem tudjuk!’

3