Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Lőcsei Péter: Ugyanarról másképpen

HM: Bárhogy volt, többet érdemelt volna az egész színházi élettől. Nem is a sikerről beszélek. Nem az számít. A felkérésekről, több bemutatóról, bátrabb előadásokról. Arról, hogy az élő színházi kultúra nem hívott elő belőle újabb színpadi műveket! Hadd mondjam még el, hogy volt egy rögeszmeszerűen ismételt drámai ötlete. A XIX. század második felében élt egy kelet-magyarországi író, egy titokzatos újságíró, akinek a sorsa nagyon foglalkoztatta. Várj, mindjárt eszembe jut a neve!... Valamikor az első világháború táján halt meg. A társasági életről, a színházakról, bálokról írt mindenféle tudósításokat. Hogy is hívták? Megvan: grófVay Sándor, Vay Sarolta. Ennek az írónak egy zöld borítójú, régi kötetét el is hozta megmutatni. Pest vármegyei tudósításoké Talán ez volt a címe. Valahol itt van a szénakazalban. Weöres Sanyit rettenetesen érdekelte. Az ő szertelen, korlátokat nem ismerő fantáziáját az ragadta meg, hogy ez a gróf (vagy grófnő?) bizonytalan identitású volt. Mintha váltogatta volna a nemét. Férfiruhában járt, cikkeit férfi álneveken írta. Drámatémaként izgatta. A kétneműség, az alakváltás nagyon érdekelte. Mindenfajta szerepjátszás, átlényegülés foglalkoztatta. Gondolj az Octopuses. vagy A kétfejű fenevadtP. A hetvenes években többször mondta, hogy róla szeretne drámát írni. Ha ezen az akkori magyar színház kapva kapott volna! Ha méltó módon figyelnek rá, a legmerészebbet ő csinálta volna. Ha egy nagy színész, akár férfi, akár nő, a másik nemet hitelesen eljátssza, az színpadilag mindig kifizetődő. Közismert, hogy a másik személyiségben, a másik nemben való alámerülés, a szerepjáték mennyire neki való volt. Ott a Psycbé, de sok más írásában is tetten érhető. Teiresziasz is emiatt izgatta. A női fluidum titkainak megsejtője, nyilvánosságra hozója volt.

Az előbb említetted Madáchot. Életemet végigkísérte a Tragédia. Kötetnyi jegyzetet írtam róla. Egyes színei Sándor verseit, sorait idézték számomra.

LP: A teremtés dicséretéből?

HM: Abból is több minden. De más is. Bizonyára ismered egysorosait.

LP: Igen. Egy részüket még kéziratból is, a Fülep-levelezésből.

HM: Nézd meg őket alaposan, mert meglepő összefüggései vannak! Nem tudom, elemezte-e őket valaki. Az Egybegyűjtött írásokban harminchármat komponált meg. Dantei szám. Nála semmi sem véletlen. A felütés - ,oldott az első meztelenségé - akár a paradicsomi szín esszenciája, szerzői utasítása lehetne. A többi is a létezés hajnalából sejtet meg valamit. Mintha az első felismeréseket fogalmazná meg: „Isten rajtad: végtelen könny, Isten benned: végtelen mosolyé Ki tudta volna Weöres Sándornál szemléletesebben kifejezni a Teremtő állapotát? A szférák ürességét, semmihez sem hasonlítható hangtalanságát. Ahogy egyik versében írta, már nem az egysorosokban: „A csillagok csendjét most idehallani minden zajon keresztül. ”

Költészetében mindig magától értetődő természetességgel szólaltatta meg a legmélyebb bölcseleti tartalmakat. Ez olykor a legnagyobbaknak sem sikerül. Ott van a Deprofundis. Különösen a befejezése ragadott meg. Amikor arról írt hogy a földi nyomor emlékét semmi sem moshatja le róla. Hogy visszakanyarodjunk Dantéhoz, menynyire más, XX. századi világkép ez, mint az ő Paradisója:

„Menny sem adhat már nekem nyugalmat. / Isten fénye közt is e siralmat / mindig jajgatom.”

LP: Köszönöm a beszélgetést.

157