Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Lőcsei Péter: Ugyanarról másképpen

LP: Ezeket találtam. Lehet, hogy a többit a zárt vitrinekbe tették.

HM: Talán előkerülnek. Szinte miden könyvemből ajándékoztam nekik. Beszélgetéseinkből kiderült, és ezt ne értsd félre, hogy jó részüket olvasták is. [Ezt a megjegyzést Weöres Sándor egyik írása hitelesíti. A Hubay Miklósról szóló cím nélküli méltatást Steinert Ágota közölte. In: WEÖRES Sándor: Egybegyüjtöttprózai írások. Bp. 2011. 365-367. o. LP]

LP: Drámaíróként, színházi szakemberként hogyan gondol Weöres Sándor színműveire ?

HM: Ellentmondásosan: csodálattal a művek iránt, fájdalommal a bemutatók késése vagy félreértelmezése miatt. Amennyire tudom, neki a színházakkal alig volt igazi munkakapcsolata. Egyetlen kivételre emlékszem, Zsámbéki Gábor kitűnő kaposvári rendezésére. De az ő Octopusáról is jelentek meg fanyalgó kritikák. A rendezők, igazgatók nem tudták a drámaírói vénát elevenen tartani benne. Utolérte ugyanaz a végzet, amelyik az Isteni Színjátékkal. Nem tudom, várt-e ösztönzésre, de valódi támogatást aligha kapott. Musset ugyan megírta, hogy az ő színháza a szobája, meg a karosszéke, de ez senkinek, semmilyen korban nem lehet gyümölcsöző. Akárhogy nézzük, a papírszínház szegényebb, mint amit egy társulat kelt életre.

LP: Szinte sorsszerű, hogy legjelentősebb drámáját sem Katona, sem Vörösmarty, sem Madách nem láthatta színpadon.

HM: Felmérhetetlen veszteségek. Ezt magyarázhatjuk a cenzúrával, a színházak technikai hiányosságaival, bármivel; egyik sem vigasztaló. Huszadik századi példák is bőven vannak. Sándor némiképp más eset. Azt hiszem, minden drámáját bemutatták. Más kérdés, hogy milyen felfogású rendezésben, mennyi idővel a megírásuk után?! Annak idején sokat dohogtam színházi kultúránk mulasztásai miatt. Jóvátehetetlennek tartottam a fiókban porosodó drámákat. Azok a darabok sem jártak sokkal jobban, amelyek kötetben megjelentek, de színpadra nem kerülhettek. A varjú se károgott utánuk. Sarkadi több drámáját csak halála után mutatták be. Ott volt Csurka késleltetett Deficitje, Örkény Pistije, Füst Milán, Németh László jó néhány írása. És még mennyi! LP: Ezen Weöres Sándor esetében a Csernus Mariann-féle Psychét sem módosít? Az előadást nem láttam, de a közelmúltban olvastam róla Kardos Tibor lelkes méltatását és Fodor András naplóbejegyzését.

HM: Más lépték. Csernus Mariann kiváló előadóművész, gyönyörűen mond verseket. Vállalkozása komoly színésznői teljesítmény volt, trouvaille. De nem igazi dráma, Sándor sem annak írta meg. Gyönyörű szöveg: kivételes poétikai leleményekkel, hiteles régi nyelven. De színházi értelemben hol van attól, amit egy társulattal megcsinálhatott volna? LP: Látta a drámáit?

HM: Igen, és nagyon élvezte őket. Némelyik premieren én is ott voltam. Derűs, mosolygó arcára emlékszem, ahogy a színészekkel együtt a közönség elé lépett. Nem hiszem, hogy az előadásokról szóló kritikákat a lelkére vette volna.

LP: Azok, emlékeim szerint, szinte kivétel nélkül elismerték Weöres tehetségét, drámai ötleteit. Koltai Tamás egyenesen remekműnek, alapműnek tartotta A kétfejű fenevadat. Inkább a dramaturgok és a rendezők mulasztásairól, botlásairól szóltak; hogy nem voltak elég határozottak a szálak összefonásában.

156