Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Lőcsei Péter: Ugyanarról másképpen

LP: Egy 1947-es levelében írta, hogy szóba került részvétele egy svájci segélyakcióban, ösztöndíjban. A kiutazók között Illyést, Pátzayt, Bernáth Aurélt említette. Végül Olaszországba mehetett.

HM: Sokan jöttek ki: Illyéséken kívül Gyergyai Albert, Ottlik Géza, Ferenczy Noémi, Ferenczy Béni, a Végh-kvartett, Cs. Szabó, Márai. Utóbbiak aztán elhagyták Magyar- országot. Ferenczy Béni le is rajzolta nekem a Végh-kvartettet. Ott van a falon a Pi- casso-kerámia mellett. Weöres Sanyi tényleg nem Svájcba jött. Rómában találkoztam vele, amikor Takács Jenőékkel, Kerényi Károly családjával és Takáts Gyulával is. De az később volt. Talán tudod, hogy mikor utazott ki.

LP: Házasságkötése után, ’47 őszén, már Károlyi Amyval. Csorba Győző naplójában pontos dátum szerepel, megnézem majd. [1947. november 28. LP] Viszonylag sokáig maradtak. Basch Lóránt levelezéséből és a Haitsch doktornak küldött üzenetekből tudom, hogy a kivándorlást is fontolgatták. Érdemes lenne feltárni a római időszakot; több versük kapcsolódik Olaszországhoz, és sok levelük. Csorba Győző mellett Lengyel Balázs említette Weöreséket a Két Róma című írásában.

HM: Balázsékkal találkoztam, akkor indultak tovább Párizsba. Nagy szellemi rajzás volt abban az időben. Lengyel Balázsnak akkoriban jelent meg egy kis kötete a kortárs magyar költészetről, benne elismerően Weöres értékeiről. írtam is róla valamelyik lapban. \Üj Szántás, 1948. LP] Azokban az években sok méltatlan támadásban volt része, számára is megkezdődött a hallgatás évtizede. Érdemes megjegyezni, hogy Sándor Kardos Tibor segítségéveljutott ki Itáliába. Ok még az egyetemről ismerték egymást. Kardos több egykori pécsi költőt hívott meg. Azt hiszem, velük akarta kiadni a teljes Janus Pannoniust. Az ösztöndíjasok közül Csorba, Takáts Gyula és Sándor is fordított tőle. Bár lehet, hogy erre később került sor. Kardos kiváló latinista volt, aztán legalább olyan jó italianista lett, nagyszerű, szárnyaló szellem. Dante egyik legjobb hazai szakértője; ő kapatta rá Sándort a Színjáték újrafordítására.

LP: Ez később volt, nem?

HM: Valamikor a hatvanas évek derekán. Öt éneket fordított le a Pokolból. Nagy kár, hogy nem az egészet. Weöres Sándornak az volt a véleménye, hogy Babits Commediája túlságosan beleragad a XX. század elejének stílusába, és hogy Dante nem szecessziós, nem impresszionista. Freskófestő, nem az apró részletek mestere. Pontosan nem emlékezem minden kifejezésére; nem akarok a szájába adni olyat, amit nem mondott. LP: Ezeket nyilvánosan is megfogalmazta? Úgy értem, interjúban, nyilatkozatban? HM: Ebben nem vagyok biztos. Talán csak élőszóban. És persze nem Babits ellen; róla nagy tisztelettel beszélt. Szépen emlékezett rá a Magyar Csillagban, verseket irt hozzá, szerepelt zBabits-emlékkönyvhcn. Sokat tanult tőle, sokat köszönhetett neki. Nyilván nem versenyezni kívánt vele a fordításban, hanem egy másik nyelvállapot, ízlés alapján szerette volna újrateremteni Dantét.

LP: Illyésnek volt egy szép előszava az átigazított Bánk bánhoz. Azt írta, hogy őrült gondolat lenne „kiigazítani” a Giocondát, de egy sok kiadáson túli klasszikus dráma nyelvi egyszerűsítését - ahogy ő is tette - meg lehet kísérelni, hiszen az eredetiben nem tesz kárt.

HM: Ez így van a fordításokkal is. Csak nyerünk, ha többféle Petrarcánk, Villonunk,

153