Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Saáry Éva: Emlékeztető

S A Á RY ÉVA

Emlékeztető

Érthetetlen és nagyon lehangoló, hogy Magyarországon, az immár jobbra tolódott kormányzat sem emlékezik meg (legalább a kerek évfordulókon!) arról az óriási, önfeláldozó munkáról, melyet a nyugati emigráció évtizedeken át a forradalom szellemének ébrentartása, megismertetése terén végzett. Ezrével rendeztek konferenciákat, irodalmi műsorokat a világ minden részén, nem beszélve a tanulmányok és könyvek felmérhetetlen sokaságáról.

De hát, a magyar öngyilkos nép, nem látja a saját érdekeit. Ha egy napon csak egy családra való marad belőlük, mint a litvániai lívekből, maguknak köszönhetik, mert nem érdekli őket a határokon kívül élő véreik sorsa. Könnyedén lemondanak róluk, pedig más nemzetek (franciák, svájciak...) számon tartják minden emberüket, mert tudják, hogy nagy szükségük van rájuk.

Térjünk azonban vissza 56-hoz! Döbbenetes, hogy a hazai média senkiről sem beszél a nyugatiak közül, az egész emigrációs tevékenységet a feledésbe taszítja.

Részletes felmérésre nem vállalkozhatom (Gosztonyi Péter mondta, hogy erre „külön kutatóintézetet” kellene felállítani!), csak néhány nevet, életművet szeretnék példaképpen kiragadni a mellőzöttek tömegéből.

Kezdjük mindjárt Tollas Tiborral, a Nemzetőr főszerkesztőjével, aki egész életét hazája és honfitársai ügyének szentelte, pedig tehetett volna mást is! Az ugyancsak elfeledett Gábor Áron mondta volt róla, „ha Tibor ilyen hévvel és lelkesedéssel jégszekrényeket árulna, milliomos lenne.” De végül még nyugdíja sem volt.

A két híres könyv, a Gloria Victis 1948-49 és 1956 összeállítása nem is annyira hőstettnek, mint inkább csodának számít. Idegen költők rólunk írt verseit és azok magyar fordításait tartalmazza. Külön dicséretes, hogy erre a munkára, szép egyetértésben jelentkezett mindenki, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül!

De ugorjunk egyet, s tegyük fel a költői kérdést, hogy például Méray Tibor fontos művét, a „Nagy Imre élete és halála” c. tanulmányt hányán olvasták-olvassák, mennyire ismerik szép hazánkban? Beszéltek-e róla az évfordulókon? Kiadták-e újra?? Pedig, erre a szerzőre igazán nem lehet ráfogni, hogy „csendőrtiszt” volt. A kommunista oldalról indult, de megtisztulva 56 máglyatüzében, örökre híve lett (és maradt) a forradalomnak, s a párizsi Irodalmi Újság több évtizedes, nem részrehajló szerkesztésével, megérdemelné az elismerést.

Ki emlegeti ma a berni Kelet-európai Intézet igazgatóját, Gosztonyi Pétert, aki egymaga könyvtárnyi dokumentumot vetett papírra és gyűjtött össze, nemcsak dicsőséges forradalmunkról (melynek tántoríthatatlan, kitartó hive volt), hanem a XX. század más fontos, magyar vonatkozású eseményeiről - méghozzá német nyelven is! Sokat írt a második világháborúról, Horthy Miklós kormányzóságáról stb. Nagy érdeme, hogy személyesen felkereste és meginterjúvolta a még élő szereplőket.

147