Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Buji Ferenc: Sors és szabadság
BUM FERENC Sors és szabadság A szilárd hit erősebb a sorsnál. Niszargadatta Mahárádzs A sors és a szabadság problematikája az ember örök kérdése, amely soha nem veszíti el aktualitását, mert élete során mindenki szembetalálja magát vele, és mindenkinek magának kell megtalálnia rá a választ. E kérdést nemcsak számos szempontból lehet megközelíteni, hanem különböző mélységekben is. A jelen írás egy fölöttébb specifikus szemszögből kívánja megvizsgálni ezt a problémát: hogyan jelenik meg a szabadság és a sors kérdése az asztrológia összefüggésében. Ahhoz, hogy a sors és szabadság kérdését helyesen lássuk, mindenekelőtt el kell oszlatnunk egy tévhitet, amelynek a nyugati kultúrában legalább kétezer éves gyökerei vannak, s amely abban a felfogásban gyökerezik, hogy a szabadság avagy szabad akarat - akárcsak például a látás vagy a beszéd képessége - egyfajta veleszületett adottsága az embernek. E felfogás szerint a belső szabadság (a „szabad akarat”) hozzávetőlegesen egyenlő mértékben oszlik meg az emberek között, s számottevő differenciálódás csak a belső szabadság társadalmi szférában való érvényesítésének mértékében jelentkezik. Sőt, a szabadság „megvalósításának” tekintetében ez nem is annyira az egyes individuumok között teremt egyenlőtlenséget, mint inkább különféle rendű és rangú társadalmi csoportok között, amelyek különféle mértékben képesek érvényesíteni az őket alkotó egyének eleve meglévő belső szabadságát. A belső szabadság mint veleszületett adottság (individuális szint) és a külső szabadság mint kivívandó cél (kollektív szint) két eszméjének egymással való összekapcsolódása jól mutatja, hogy a szabad akarat keresztény gondolata voltaképpen - akaratán kívül - a liberális szabadságeszmét készítette elő. A szabad akaratnak mint veleszületett és konstans belső szabadságnak az eszméje szinte kiáltott azért, hogy megjelenjék kiegészítéseként és logikus konklúziójaként a liberális szabadságeszme. S míg a keresztény szabadságeszmében még komoly szerepe volt a szabadság morális differenciálódásának (abban az értelemben, hogy az ember helyesen élt szabadságával vagy visszaélt vele), addig a liberális szabadságeszmében ennek a fajta megkülönböztetésnek már nincsen helye, mert a szabadság önálló értékké vált, és ha a szabadság tekintetében van is különbség az egyes emberek között, az csupán a társadalmi szinten megvalósult szabadság mennyiségében jelentkezik. A ma emberének a szabadsághoz való viszonyát ez a gondolkodásmód határozza meg, függetlenül attól, hogy erről van-e tudomása vagy nincs. Létezik azonban egy másfajta szabadságértelmezés is, amely szerint az ember belső szabadsága nem adottság, hanem egy olyan aktív erény, egy olyan - a szó eredeti értelmében vett - virtus, amelyet az összes többi erényhez hasonlóan egyre magasabb 130
