Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Szigeti Csaba: Szilasi László: Szentek hárfája

1954. szeptember 15-e és 1956. november 4-e között készült, ugyanis 1954-ben ekkor helyezték át Árpádharagosra, és két év múlva ugyanitt halt meg. Az 1924-es karácsony éjféli gyilkosságra és az 1928-as Dalmand-Palandor elleni merényletre vonatkozó elbeszélése természetesen több emlékező elbeszélését is tartalmazza, de több mint negyedszázaddal az események után elhangzott és lejegyzett elbeszéléseket. Dalmand és Palandor motivációja 1928-ban egyszerű megbízás volt.

/III. Ladik és Béres, 1954-1956/ A kettejük nyomozásáról szóló írás (hogy írás, azt a törlésjelek és áthúzások egyértelműen jelzik) 1956 novembere után készült, és nagy valószínűséggel azonos azzal a szövegegyüttessel, amelyet 1989 nyarán Kanetti Norbert készített („A Ladikot fogom megírni. Úgy fogom megírni, mintha innen nézném.” SzH, 218). A törléses részek fiktív szerzője nagy valószínűséggel Hriscsány Andor, a patkány. Bibliográfiáról, képekről, mellékletekről van szó, jegyzetekről, cédulákról és vázlatokról, (SzH, 215), melyeket majd megkell semmisítenie Kanetti- nek, „Xeroxokkal begyújtani, segget kitörölni.” (SzH, 216) Többé-kevésbé rendszeres kutatásról: „Könyvtár, levéltár, intézményi archívumok, oral history” (SzH, 233). Vagyis ez a fejezet is a fikció szerint megsemmisített szövegeket ad, mint az előző szövegtömb. Ladik István motivációja meglehetősen gyenge: az Omaszta-gyilkosságra és a Dalmand-merényletre Omaszta Mátyás volt katonatársa és házi mindenese hívta föl a figyelmét, amire szinte rávetette magát, amiben „akár a valódi professzionalizmussal gyakorta együtt járó reflektálatlan és indokolatlan gőg, akár a pőre szakmai érdeklődés, akár öreg barátjának szórakoztatása, akár egész egyszerűen az unalom és a semmittevés elkerülésének vágya vezette” (SzH, 150). Béres Dávid mozgatója ennél jóval egyszerűbb: amint a teljes szöveg egyes információs forgácsaiból kiderül, ő özv. Omaszta Mátyásné Béres Mária és Dalmand Dávid fia, aki eredete, a születése, a közvetlen leszármazása után kutat.

/IV. Kanetti és Omaszta, 1989/L fejezet 1989 nyara után készült. A történések akkor-ja (1989 nyara) és a megírás most-ja között itt is viszonylag jelentős időkülönbség van, de ezt a most-ot nehéz pontosabbá tenni. A 214. oldalon utalás olvasható 1993-ra, a 235. oldalon olvasható idézőjel nélküli idézet (Antall József elhíresült mondata: Tetszettek volna forradalmat csinálni, SzH, 235) szintén az 1990-es évek elején hangzott el, a Kispál és a borz Tekerdfel a volumét című dalára tett utalás (SzH, 263) időben szintén jól elhelyezhető, a templomáthelyezés 2006 kora tavaszán történt (SzH, 286), a Kádár János fejéről szóló híradás (SzH, 284) a Délmagyarország 2007. május 3-i számában volt olvasható. Kanetti Norbert motivációja egyszerű: „Volna itt még egy utolsó vizsgafeladat” (SzH, 215), mely feladatot egyetemi oktatójától, egy bizonyos Tarlósitól (215, 229, 233, 245, 283) kapta.

Az utolsó fejezet címe / V. Makovicza, 1924/ az I. szövegtömb pár darabja és folytatása, ezért mindaz érvényes rá, amit az I. fejezetről mondtam. Ez is olyan szöveg, amely, mint az összes eddigi, valaha elkészült, de megsemmisült. Ennek ellenére mi olvashatjuk, dicséretére annak a bulgakovi mondatnak, amely szerint a megsemmisült, az elégett kéziratok örökké léteznek. Az írás 1924 karácsonya után és 1928 között (Makovicza Bálint halála előtt) készült.

108