Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Szigeti Csaba: Szilasi László: Szentek hárfája
Mindezt elmondani két szempontból gondoltam fontosnak. Egyrészt azért, mert a megformáláson keresztül, a szerkezeten át olvasni számomra viszonylag szilárd alapot jelent. Másrészt azért, mert egy szonettkoszorút is a mesterszonett felől célszerű megírni, és másodjára (!) olvasni is innen célszerű. A IV. fejezeten vagy tömbön kívül a regény egész szövegegyüttese a fikció szerint jobbára megsemmisült vagy megsemmisített szövegek beszélgetése. Az egyes szövegrészek különböző időpontokban készültek, és a (fiktív) keletkezés időrendje alapján a legrégebbi „réteg” az első és a záró fejezet. Más szövegrészek rengeteg ismétlődést tartalmaznak, hogy az ismétlődő részek ki legyenek téve átfogalmazásnak vagy egymástól eltérő értelmezési kontextusoknak. Például Béres Dávid számára - aki születési ideje alapján /1929. február 26, Garaduc/ Dalmand Dávid és özv. Omasztáné Béres Mária gyermeke; Dalmand Dávid temetésére Omasztáné nem ment el, mert „Nem engedte, akkor már, az állapota.” (SzH, 113), Béres Mária „meg nem sokkal később visszament a gyerekeivel a Kriván alá, többé senki nem látta őket Haragoson” (SzH, 257; ugyanerről még 157) - mindez elegendő okot jelent ahhoz, hogy 1954-ben Ladikkal együtt nyomozni kezdjen a Dalmand-Palandor merénylet és az ezt megelőző Omaszta-gyilkosság ügyében. Nos, ő, Béres Dávid a hagyatékában őrzött egy kitépett, majd emlékeztetőül kézzel teleírt irkalapot (SzH, 160), amely azonosítható a Ladik Istvántól hátramaradt személyes tárgyakról felvett rendőrségi leltár 8. tételével: „Jegyzetfüzet, 1 db (Klasszikus, agyonkoptatott, fekete kötésű, gumipántos Moleskin, üres, egy lap hiányzik)”. A kitépett irkalapra írt szöveget, egy festmény leírását olvashatjuk a regény 160. oldalán, majd alig átfogalmazva, mint idézőjelbe nem tett idézetet olvashatjuk egy - gondolom, kitalált - művészettörténész nő könyvéből. Vagy: a regény 194. oldalán olvashatunk egy idézetet Dantétól, előbb olaszul, majd előkerül ugyanez az idézet magyarul a 228. oldalon. A Nagytemplom oromzatán olvasható latin nyelvű kronosztichon (1818-at ad ki) magyar fordítása olvasható a 98. oldalon, maga a felirat a 206-on. A 99. oldalon megtudjuk, hogy „Az orgonának viszont ma is megvan mind a 2993 darab sípja.” A mágikus-folklorisztikus utolsó üldözési jelenetben Grynaeus Tamás diák a menekülő Omaszta Mátyás elé mákot, kölest, babot dobott egy-egy zacskóban. A köles szemeinek száma 2993 (SzH, 300). A 221. oldalon olvasható latin nyelvű sententia magyar fordítását megtaláljuk a 228. oldalon. A 208-211. oldalakon található melléklet (Ladik István: Az árpád- haragosi evangélikus Nagytemplom stílusának értelmezéséhez (cédulák és vázlat)) mintegy szétszóródik a könyvben: egy-egy passzusa visszatér a 242. és a 243. oldalon. Mivel a töredékesen fennmaradt művészettörténeti tanulmány alcímében a „cédulák” szó is szerepel, felvethető, hogy Kanotti Norbert 2 fennmaradt cédulája (SzH, 216-217) megfeleltethető Ladik István 2 fennmaradt cédulájának. Az egyik cédula címe Tranoscius (ez az evangélikus szlovák énekeskönyv kiadás- és szövegtörténetének összefoglalását adja), a másiké Juraj Tranovsky, Georgius Tranoscius, Tranovsky György (az énekeskönyv összeállítójának és részben szerzőjének rövid életrajza). A Cithara Sanctorum című énekeskönyv címe egyben a kötet címe is: Szentek hárfája, de ez a tény iótányit nem visz közelebb sem az okok és rejtvények 109
