Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Bakonyi István - Sarusi Mihály: Hun fohász

sonló hangulatokat idéz föl. Itt jegyzem meg, hogy egy ideje egyre többet lehet látni és olvasni a Hun Miatydnkot, és annak a szövege hathatott Sarusi Mihály művére is. Ez a szöveg így kezdődik: „Miatyánk, Istenünk, bennünk van országod, s törvény akaratod...” Sarusi műve persze teljesen másképpen szól, másképpen építkezik. Igen gazdag nyelviséggel szólítja meg a szerző Istent, a természet alapelemeit és Máriát. A soknemzetségű Kárpát-haza megsegítéséért fohászkodik, egyben az elnyomó hatalmak ellen. Másfelől legújabb kori, de a múltban gyökerező nemzeti imádság ez is. Jellemzi a ritmikus ismétlődés, a gondolatritmus. A szanaszét szórt nemzet képét jeleníti meg igen érzékletesen, költői erővel. Szinte a barokk stílusra emlékeztető szófolyama lenyűgöző, igaz, némi zsúfoltsággal. De megvan a letisztulás pillanata is benne, miközben fohászkodik a nemzetfogyás ellen. A ráolvasások, a varázsmondó- kák épp úgy hatnak rá, mint a zsoltárok. S az eredmény: egy modern kori szintézisteremtés. „Istenem, Atyám, / Atya, Fiú, Szentlélek / Úristen. / Boldog Isten, Nagy Isten! / Isten-Anyám. / Engedjétek, hogy így legyen. / Az Örök Istennek / Ammen.” - így ér véget ez a kétségtelenül hatásos alkotás.

Az Imádkozzunk (...Uj-Zarándért) újabb szenvedélyes hangú fohász a mostoha sorsú magyarokért, akik akár egy letűnt vármegyében éltek (élnek) Aradhoz közel, de lehetnek éppen a csángók is, akik sohasem tartoztak Magyarország területéhez, és az sem adatott meg nekik, hogy magyar nyelvű szentmiséket hallgathassanak. Az imádság melletti kép is a magyar sors folytonosságát sugallja. Tárgya egy Szent Korona-szertartás, amely a Kunszentmiklós melletti Bösztör-pusztán zajlott le. Egy olyan találkozón, a Magyarok Országos Gyűlése keretében, amit a Magyarok Szövetsége rendez meg nyaranként, s amelyen százezrek gyűlnek egybe, hogy előadásokon, történelmi élőképben, a magyarok vásárában tegyenek tanúságot hovatartozásukról, identitásukról. Egy olyan szellemiség jegyében, amelyre régóta vágyott a magyarság. Az ott készült fotó gyönyörűen egészíti ki Sarusi Mihály mondandóját. E mondandó lényegéhez tartozik, hogy élesen szól akár az áruló papokról, akik az „Új-Zarándunkat gyarmatosítók ál-római ügynökei köztünk”, a az azoktól való megszabadulásért szól a fohász. Igaz szentatyákért fohászkodik ugyanakkor, olyan tisztaszívű emberekért, akik nélkülözhetetlenek a valódi hit- és nemzeti életben.

Szerzőnk szellemi szülőhelyének a korábban Csanád, majd Arad vármegyéhez tartozó Kisiratost tartja, bár Békéscsabán látta meg a napvilágot 1944-ben. így hát érthető egyik fohászának a címe: Öcsi hatosért táncol. „Imavers” ez, ősi lírai elemekben gazdagon. Miként másutt, itt is egymásra rakódnak a történelmi rétegek és a mitikus elemek. Egy jellemző részlet: „...Tomi járja, járj a miénket / a magunkét, amely hogyne lenne a legédesebb / anyaföld-ízű, / Atyaúristen-szagú, / Boldogasszony- anyánk-érzelmű, Öregisten-erejű, Csaba királyfi-lendületű / magyar, a kutyamindenét ennek az elbitangolt anyaországnak...” Együtt vannak jelen a vallás és a hitvilág különböző korszakainak nyelvemlékei, a kereszténység előtti állapot épp úgy, mint jelenkorunk számos vonatkozása. Jellegzetes imája és vallomása (verse) a Félpogány fohász. A hajlíthatatlan tartás példázata ez a mű, melyben a hit és magyarság ereje kapcsolódik egybe, s a mocsokkal szemben a tisztaságot énekli meg. „...inkább Krisz79