Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Alexa Károly: Szövegvendégségben Körmendi Lajosnál

a napi irodalomnak, és Körmendit szerkeszt Nagy Gáspár és Körmendit lektorál Zalán és Lezsák együtt. És az ajtófélfa fölül bámul le rám Orsi Imre bácsi dermesztő szarvú és kancsalságú ökörfej szobra, itt vettem tőle a műhelyében, és együtt röhö­günk, ahogy ráveszi Helle Marit, hogy fogná kezébe a vésőjét, ami mi mást formázna, mint az öreg egy az egyben „levett” férfitagját, „Hogy elpirult a kisasszony, soha nem volt még ilyesmi a markában?” Kicsi éjjeliőr, Imre bátyánk, magának való rideg legény, ahogy táncra perdül embernagyságú felöltöztetett nőbálványaival, aztán majd ott találják reggel a kilincsen lógva, mintha öngyilkos lett volna, vagy tán inkább azok a lopok emésztették el, akiknek útjában volt. Igen , ez Körmendi Lajos világa, és ez lett a miénk is. A csinált irodalmi listákról lassan-lassan lemaradt a neve. De azon a tablón ott van, ahova felrajzolta magát. Most látom, hogy első levelét Lajosnak, még a Kortárs szerkesztőségében kaptam, onnan szállongtunk át igazi „élőhelyünkre”, a Mozgó Világba. Itt az első levél, amely­ben kritikaírásra jelentkezik.-Lé <*■ / nU. £k écdv^-o /?U fMbX.. . ££. Af*­S3oS­7fU. 72

Next

/
Thumbnails
Contents