Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Alexa Károly: Szövegvendégségben Körmendi Lajosnál

hatalomból (lehet az akár bratislavai is, vagy cluj-napocai), ha észlelték, a körmük közt lévőnek hitt mitugrász művésznek „fent” is vannak kapcsolódásai, ahonnan - még fentebbről - nem restellnek le-leszólogatni a „megyéhez” vagy a „járáshoz”. Akár egy-egy pesti kultúrtrupp vendégeskedése után. A Beszélő (!) értesít arról 1982-ben, hogy Törökszentmiklóson - itt a szomszédban - be-behívogatták a Mozgó Világ Baráti Körének tagjait a rendőrségre. Ladányi Miska egyik szerelmére emlékszem ebből a társaságból. Meg mit tesz Isten, utóbb kiderül, hogy az egyik fő szervező volt a fő besúgó, Lajos szerzőtársa is amúgy az egyik Mozgó Világ közleménynél. Olvasom a kolléga, a „mozgós” Tar Sándor szép szavait (csak innen Debrecenből) Körmendi­ről: „Körmendi Lajos a kelet-magyarországi írótársadalom markáns és meghatározó egyénisége”. Ez a nyilvános mondat, a nem nyilvánosát csak a tartótisztje olvashatta ekkortájt Körmendiről, Czakóról, rólam meg a többiekről. Mert ez is része a törté­netnek. Meg az is, hogy a szakadó esőben autózgatok kifele Pestről a kockaköves Üllői úton Szolnokra, defekt, életem első gumicseréje a fekete zuhogásban, a fő meg­hívó a kultúrház igazgatóhelyettese, mellette meg ott a Fiatal Alkotók Körének ve­zetője, Bérezés László sk., akivel azután majd a nagy Petőfí-botrányt szervezzük pár évvel később a Pecsában, most a téma: Esterházy Péter: Függő... „Tisztelettel felkérjük Önt a foglalkozás levezetésére.” Alighanem eleget is tettem ennek. Feledve, hogy a kivilágosodott reggelben égve hagytam az autó lámpáit, azután tolhatta a fél Szolnok megyei irodalom a kocsit a sárban. ct -7V«zi-é7 f 2^^*-, ' ß. ~£e'j^joL . /J- r£é. ;JLU4- eJJ&é-, Ez meg egy másik meghívó, de már Lajostól. Anekdoták? Persze. De azért... Jöttünk, hogy mesélhessünk. Jöttünk, hogy meghallgathassuk őket. Őket, a barátainkat. író­társainkat. És idefigyel Szegedről Ilia tanár úr is, a legnagyobb szerkesztője és olvasója 71

Next

/
Thumbnails
Contents