Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Alexa Károly: Szövegvendégségben Körmendi Lajosnál

És most iktassunk ide egy réges-régi fényképet. A szolnoki állomáson készült, alighanem - szerintem - 1980-ban, egy ronda hajnalon. Hehe Mariska műve, együtt várjuk vagy tucatnyian „mozgósok” a pesti csatlakozást.

Körmendi Lajostól jövünk, ha nem is éppen egyedül tőle, de onnan, ahol ő otthon van, közös barátainktól. Lehet hogy csak itt Szolnokon töltöttük a napot a Művelődési Ház szervezésében, mindenféle ankétokkal és rendhagyó irodalmi órákkal, filmbemutatókkal és tárlatvezetéssel a hátunk mögött. Nem először és nem utoljára. Én mégis szívesebben gondolom, hogy Karcagról vagyunk hazatérőben. A fazekas Szabó Miskáéktól, talán egy fotó is kevereg valahol a régi képek között, nagy körben ülünk, mi a magyar „avantgárd” a magyar cserepesművészet mesterdarabjai között. Kint az elképesztő birkapaprikás maradéka, finom hölgyek lopakodnak ki darab kenyerekkel, a dermedő szaft meg a szilánkos-cuflis csontocskák meglátogatása végett, Miska apjaura vagy tán az öregapja főzte a húst, ahogy csak itt lehet azt, az Alföldön. Egy bordában szőtt emberek, Pestről és vidékről. Előttem az a Mozgó-szám, amelynek Körmendi-írásában a főszereplő maga „a fazekas”. A Végrendeltféle című vers hajdani megszólítottja. „Öblös Miskát jótüzű bornak mintázz! / Birkatestnek tágterű tálat forgass! / Testem zsíros sár odalent ? Ha még élsz, / tégy a korongra! / Mert szeretnék zöld butella is lenni, / holtomtól végső rivallásig mindig / óvni pálinkát pocakos pofámban. / Szépre alkoss meg.” Ez az „életszinoszis” azután meg fog jelenni kötetben is, és mostanában tudtam meg, azzal járt a szerző életében, hogy mehetett állást keresni. A megyei lapoknál nem tréfáltak. Ahogy - sorra tapasztaltuk, mi jövőmenő szerkesztők, Pozsonytól Kolozsvárig, Szombathelytől Debrecenig - vidéken mennyivel védtelenebbek az emberek. Meg hogy micsoda bugris dühöt vált ki a helyi

70