Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 2-3. szám - Balázs Géza: Élet és nyelv

ezt a minden előttem élt magyarnak leikével átitatott drága örökséget, ezt a minden utánam élő magyarra átszármaztatandó nyelvi muzsikát, s gyönyörűséges kötelességemnek érzem ennek minél tökéletesebb megismertetését, megbecsültetését, meg- kedveltetését”

Az anyanyelvnek a személyiségben játszott alapvető szerepére világít rá Bárczi Géza nyelvész-akadémikus: „Az anyanyelv a személyiség legbensőbb sajátja”.

Hogy ma ilyen sorokat aligha ír le író, aligha mond ki közéleti ember, főleg nem nyelvész-akadémikus, s ha idézem, szentimentalizmussal is vádolhatnak - elgondolkodtató. A nyelvhez való viszonyunkban van valami komolyan elgondolkodtató. De előbb járjuk végig az utat: íróink, költőink vallomásait az anyanyelvről, sőt általában a nyelvről - mert bennük ott van szinte minden modern nyelvészeti gondolat költőien megfogalmazva. Például Németh Lászlónál: „Vér hordja a test öröklését, a nyelv a lélekét”.

Ebben a gondolatban voltaképpen a kulturális evolúció fölfogása rejlik. Csakhogy arról az utóbbi időben (Németh Lászlót követően) több tucat könyvet írtak már. Németh Lászlónál elég volt egy sor. Modernebbül talán azt mondanánk, hogy a génekben öröklődik a test, a mémekben, a kulturális örökítőanyagban, vagyis például a nyelvben a szellem, maga a kultúra. Ami nélkül nem lennénk, pontosabban egyáltalán nem lehetnénk a mai értelemben vett ember. A nyelv örökíti a lelket... Ne feledjük el ezt az egyszerű megfogalmazást. Ratkó József így fejleszti tovább voltaképpen ugyanezt a gondolatot: „Az anyanyelv: a nemzet érzékszerve és memóriarendszere.”