Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2-3. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 14.)
Sokat olvastam, de persze nem tudhattam felmérni, hogy mennyi az a tudásom, amivel a könyvek olvasása nyomán gyarapodtam. Még kevéssé lehetett fogalmam arról, hogy mi módon hatnak rám az átéltek, az olvasottak, miképpen alakítják személyiségemet. Nem tudhattam, hogy ki vagyok, de akkortájt ezt még nem is nagyon kutattam. Nagyapámat bizonyára sokkal jobban érdekelte volna, hogy kicsoda-micsoda ez a gyerek, mi lakik benne, mivé formálódik? Ámde a választ ő sem tudhatta. Egyik tanácsa az volt, hogy óvakodjak a rossz társaságtól. Óvni akart ő is a rossztól. De hát mi a rossz? Hát, amit nem ismerünk. Az idegen világ. Például a vándorkomédiások. Jóval későbben fogtam fel, hogy szegény nagyapám értékrendjében ő különb egzisztencia volt, mint a vándorcirkuszos. Az emberi társadalom egészéről és bonyolult rétegeződéséről nem kevéssé zavarba ejtő módon nyilatkozott az úri gyerekek egyike, kiváló tornász és jeles tanuló a hatodik gimnáziumban. Úgy hívták, hogy Tomka János. Vízmester úrnak mondtuk az apját, bár nem tudtam pontosan, hogy az mit jelent. Hozzánk képest jó módban éltek és Jancsi is, meg az öccse is gimnazisták voltak Karcagon. Megfogadtam nagyapám intelme után, hogy nem megyek többé cirkuszba, de a környékére mégis elmentem annak a vándortársulatnak, amelyik a legközelebbi időben jött, segítettem tejet, gyümölcsöt, tojást vásárolni és ingyen jegyet kaptam, amit azonban felajánlottam Tomka Jancsinak.- Mért mennék cirkuszba? - kérdezte ajkát biggyesztve. - A plebsz jár oda. Kérdeztem, hogy mi a plebsz és azt mondta, csőcselék. Csakhogy utánanéztem Dorogi tanító úr könyvtárában és a plebsz nem csupán csőcselék, hanem politikai jogokkal ugyan nem rendelkező, de szabad lakosság az ókori Rómában. Hurrá, drága vándorkomédiásaim! 73. Kizökkentett a régi időkre való emlékezésből, hogy hangosabbak és hevesebbek lettek az események a porondon, meg a nézőtéren is. Megriasztott annak a valószínűsége, hogy magamba mélyükén esetleg én kiáltottam ki magamból s ez lett a hangoskodás forrása, de hamarosan kitűnt, hogy egészen másról van szó. Az fakasztott növekedő derűt, hogy megpróbálta lecibálni az idomár a medvéről a frakkot, de az állat védte a ruhát. Mozdulatai olyan emberiek voltak, akárha szeméremből tiltakozna a vetkőztetés ellen. Mondta is az idomár, hogy azért nem engedi levetni a ruháját a „karmester”, mert nincsen rajta alsónemű! Pajzán célzást tett arra, hogy valami légyotton levetkőzött és ott felejtette az intim ruhadarabot (vsztrecsasztja). Harsogott és dübörgőtt a nézőtér. Visongtak a nők, mintha csiklandozták volna őket.- Hatyitye razgyevatszja?- kérdezte a sikertől vérszemet kapott idomár. Akarják, hogy pucérra vetkőzzön? 21
