Életünk, 2012 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 12. szám - Bokányi Péter: Az Életünk "helyei"

lépni szándéka jellemezte a lapszerkesztést ez idő tájt: a lap szerzőgárdája jórészt a korábbi évekből volt való. Vezető anyagok voltak a folytatásokban közölt munkák (Kemény Katalin Sztélé nagyanyámnak című munkája, Pusztai János önéletírása, Kiss Ferenc visszaemlékezései), állandó szerző maradt pl. Határ Győző, Bella István, Monoszlóy Dezső - egyáltalán azok, akik korábban is az Életünk mellett voltak. Sokan viszont továbbálltak: amint a teljes magyar irodalmi életet, úgy az Életünk szerzőgárdáját is szétzilálták a politikai változások. Az Életünk története ebben az időszakban, amint a későbbiekben is, mintegy le­képezte a magyar irodalom aktuális állapotait: a 90-es évek második fele az irodalom és ezen belül a folyóiratkultúra szerepének újradefiniálásáról szólt. Pete György igye­kezett megteremteni a folytonosságot, törekedett a lap korábbi irányainak, szándé­kainak továbbvitelére. Ezt szolgálták a szerkesztőség rendezvényei (például a Kárpát-medence fiatal íróinak találkozója a Ság hegyen László Noémivel, Kelemen Hunorral vagy a Magyarok Világszövetségének írótalálkozója Szombathelyen), ame­lyek azon törekvések mentén szerveződtek, amik az Életünket korábban is megha­tározták. Élni és életet adni akart a lap: hozzászólni az alakuló új világhoz, amelynek létrejöttét vitathatatlanul segítette - s amelyben talaját is vesztette kissé, hiszen a 90- es évek újabb irodalma s az újabb irodalom kialakította kánon máshogy definiálta önmagát és az irodalom szerepét: kivonulni látszott a hétköznapi életvilágból, dek­laráltan „csak irodalom” akart volna lenni. Ebben a közegben zajlott az Életünk költözése 1997-ben. Bár Ambrus Lajos szombathelyi, önkormányzati bizottsági tagként fogalmazta meg a szerkesztőség köz­reműködésével a Művészetek Háza tervét, annak megvalósításakor a folyóirat fölös­legesnek bizonyult: az intézmény egy, a Vas Megyei Közgyűlés tulajdonában lévő, üresen maradt épületbe költözött a Thököly útra. Valami építőipari cég bérelte a he­lyiségeket korábban, itt rendezkedett be a szerkesztőség. Volt főszerkesztői iroda (ide került Gazdag Erzsi szekrénye), tördelői szoba (akkortájt főállású tördelő és korrektor is segítette a lap munkáját), szerkesztőségi szoba is főszerkesztő-helyettessel (Fábián László), szerkesztővel (Bokányi Péter) és szerkesztőségi titkárral (Editke). A Forgó bútorainak többsége ide, a szerkesztőségi szobába került: az ülőgarnitúra korábbi, centrális helyzetét elvesztve a bejárattól balra, mintegy mellékesen: akár azt is jelezve, hogy más már az irodalom és annak az élete. Hogy vannak még szerzők, vendégek, akik jönnek (immár nem „fel”, hanem „be”), meg azt is, hogy a szerzőkkel való személyes kapcsolattartás - s ezen keresztül a szerkesztőségi élet - áttételessé vált: elsősorban a szöveg beszél, szerzője másodlagos (pedig ekkor még nem volt in­ternetkapcsolat, e-mail, ami tovább személytelenítette a lapszerkesztést...). Elvileg használatunkban volt egy előadóterem is, amelyben Pete Gyuri szerette volna újra­éleszteni az egykori Forgó klubot - a Hubay-terem ugyanúgy könyvraktárrá lett már csak, mint a Forgó nagyterme... Nem volt hosszú időszak, amit itt töltöttünk, 2002-ben, a megyei könyvtár fel­újított épületének megnyitása után az Életünk újra költözött: a könyvtár harmadik emeletére, vadonatúj szerkesztőségi irodákba. S bár hivatalosan még a Thököly utcá­131

Next

/
Thumbnails
Contents